2024. június 17. - Laura, Alida

"A választójogi törvény változtatása nincs napirenden"

A kijelölt külügyminiszter közlése szerint jelenleg nem a választójogi, hanem az állampolgársági törvény módosítása van napirenden. Martonyi János kedden a TV2 reggeli műsorában elmondta, hogy a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslatot már az első parlamenti napon benyújtják.
2010. május 11. kedd 10:25 - HírExtra
A külügyi tárca leendő vezetője Semjén Zsolt múlt heti kijelentésére, miszerint mindenképpen hozzá kell majd nyúlni a választójogi törvényhez is, emlékeztetett arra, hogy most is szavazhatnak külföldön a magyar állampolgárok, ha bevezették őket a lakcímnyilvántartásba.

Kiemelte: az új törvény célja, hogy eltűnjön a hátrányos megkülönböztetés; ez úgy valósul meg, hogy kiiktatják az állampolgárság megszerzésének feltételei közül az állandó letelepedés feltételét.

Ezzel a szomszédos országokban élő magyarok, ugyanolyan feltételekkel választhatnak, mint a nem szomszédos országban élő magyarok, ahogy ez pár héttel ezelőtt is történt - mutatott rá.

Martonyi János arra a kérdésre, hogy az EU soros elnökség idején lesznek-e EU-ügyi tanácsadók a miniszterelnök mellett, azt felelte, hogy természetesen lesznek. Kifejtette: lesz néhány politikai főtanácsadó, egyikük Gottfried Péter, az Európai Ügyek Hivatalának elnöke lesz, aki európai integrációs kérdésekben segíti majd Orbán Viktor munkáját.

A bezárt konzulátusokkal kapcsolatban azt mondta, hogy először fel kell mérni a helyzetet, de bizonyos helyeken érzi, hogy szükséges az újranyitás, például Krakkó esetében.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását