2024. június 2. - Kármen, Anita

Csak a Wiganben bízhat a Manchester United

A címvédő Manchester United csak akkor végezhet az élen ismét az angol labdarúgó-bajnokságban, ha győz, a listavezető Chelsea pedig nem nyer otthon a Wigan Athletic ellen a Premier League 38., utolsó fordulójában, vasárnap.
2010. május 7. péntek 11:49 - HírExtra
Sir Alex Ferguson, az MU skót vezetőedzője korábban azt nyilatkozta, hogy csapata "egy szalmaszálba kapaszkodik", de ezzel együtt nem mondott le a sorozatban negyedik, összességében 19. bajnoki aranyéremről.

"Négy alkalommal volt részünk abban, hogy a sorozat csak a zárófordulóban dőlt el - mondta a 68 éves szakvezető. - Szerencsések voltunk, hogy ebből háromszor nekünk sikerült diadalmaskodnunk. Fontos, hogy van ezzel kapcsolatban tapasztalatunk, tudunk nyerni és veszíteni is, tehát megfelelően kezeljük a helyzetet."

A Manchester a Stoke City-t fogadja, s egyértelműen esélyese az összecsapásnak. A United futballistái minden bizonnyal nagyon szurkolnak majd a Wigannek, amely az egyik legrosszabb idegenbeli mutatókkal rendelkező együttes az élvonalban. A spanyol Roberto Martinez által irányított alakulat 47 gólt kapott 18 idegenbeli mérkőzésén, a Tottenham például kilencet lőtt a jelenleg 15. helyen álló gárdának.

"Szó sincs róla, hogy a manchesteri sikerért játszunk majd - mondta Martinez. - Saját magunkért fogunk futballozni, és igyekszünk egy élvezetes, közönségszórakoztató találkozóval zárni a szezont. Ezzel együtt nagyon különleges érzés számunkra, hogy a Stamford Bridge-en lépünk pályára, miközben a világ labdarúgása minket figyel. Nincs veszítenivalónk, bárkivel felvehetjük a versenyt, ennek megfelelően a Chelsea ellen is győzni szeretnénk."

Az már az előző fordulókban eldőlt, hogy a Hull City, a Burnley és a Portsmouth búcsúzik az első osztálytól, ugyanakkor a harmadik helyért még harcban áll egymással a 72 pontos Arsenal és a 70 pontos Tottenham. Előbbi a Gera Zoltánt is foglalkoztató, Európa Liga-döntős Fulhamet fogadja vasárnap, utóbbi pedig a Burnley vendégeként próbálja megszerezni a három pontot.

A magyar válogatott kapus Fülöp Mártont az utolsó négy összecsapásra kölcsönbe szerződtetett, a BL-ről lemaradt Manchester City a West Ham Unitedhez látogat.

Premier League, 38. (utolsó) forduló:
vasárnap:
---------
Arsenal-Fulham 17 ó
Aston Villa-Blackburn Rovers 17
Bolton Wanderers-Birmingham City 17
Burnley-Tottenham Hotspur 17
Chelsea-Wigan Athletic 17
Everton-Portsmouth 17
Hull City-FC Liverpool 17
Manchester United-Stoke City 17
West Ham United-Manchester City 17
Wolverhampton Wanderers-Sunderland 17

Az állás:
1. Chelsea 37 95-32 83 pont
2. Manchester United 37 82-28 82
3. Arsenal 37 79-41 72
4. Tottenham Hotspur 37 65-37 70
5. Manchester City 37 72-44 66
6. Aston Villa 37 52-38 64
7. FC Liverpool 37 61-35 62
8. Everton 37 59-49 58
9. Birmingham City 37 37-45 50
10. Stoke City 37 34-44 47
11. Blackburn Rovers 37 40-55 47
12. Fulham 37 39-42 46
13. Sunderland 37 47-54 44
14. Bolton Wanderers 37 40-66 36
15. Wigan Athletic 37 37-71 36
16. Wolverhampton Wanderers 37 30-55 35
17. West Ham United 37 46-65 34
18. Hull City 37 34-75 29 - kiesett
19. Burnley 37 38-80 27 - kiesett
20. Portsmouth 37 34-65 19 - kiesett
A Portsmouth együttesétől 9 pontot levontak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását