2024. június 17. - Laura, Alida

Az MSZP fél

Kovács László szerint ha az új parlamentben a Jobbik kapná a külügyi bizottság elnökének posztját, az az első pillanattól kezdve komoly károkat okozna Magyarország nemzetközi kapcsolatainak, megítélésének.
2010. április 21. szerda 14:30 - HírExtra
Az MSZP vezető politikusa az MTI-nek Vona Gábor, a Jobbik elnökének szerdai kijelentésére, miszerint szeretné, ha pártja képviselője elnökölné az új összetételű Országgyűlés külügyi bizottságát, úgy reagált: a posztnak nemcsak a magyar külpolitika alakítása szempontjából van nagy jelentősége, hanem azért is, mert a külügyi bizottság elnökének megnyilatkozásaira odafigyel a nemzetközi közösség, a partner országok vezető politikusai.

A volt uniós biztos közölte: a Jobbik megnyilvánulásai, így egyebek között az Európai Unióból történő kilépés felvetése, a szomszédos országokat provokáló kijelentések, már eddig is negatív visszhangot váltottak ki. Hozzátette: ezt csak erősítette Morvai Krisztina viselkedése az Európai Parlamentben.

Kovács László kiemelte: az igaz, hogy a rendszerváltás óta a külügyi bizottság elnöki posztját mindig ellenzéki politikus töltötte be, de eddig ez semmiféle problémát nem okozott, inkább hozzájárult a külpolitikában különösen fontos konszenzus megteremtéséhez.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerdán, a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában azt mondta: szeretné ha pártja képviselője elnökölné az új összetételű Országgyűlés külügyi bizottságát és a Jobbik helyet kapna a nemzetbiztonsági bizottságban is.

Közölte: a párt komoly szakmai munkára készül a parlamentben, be akarják bizonyítani, hogy a "radikalizmusnak van szakmai arcai is".

Vona Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy vannak olyan bizottságok, ahol "egyfajta szokásjog alapján" ellenzéki bizottsági elnököt szoktak választani, példaként pedig a külügyi és határon túli magyarok bizottságot említette. Hozzátette: szeretnék, ha ebben a testületben a Jobbik elnöki tisztséget kapna.

Közölte: a Jobbik ragaszkodik ahhoz is, hogy a nemzetbiztonsági bizottságban is helyet kapjon.
A pártelnök szavai szerint a Jobbik azért szeretne ötven fő feletti létszámú frakciót a parlamentben, mert a párt "nem titkolt célja", hogy szeretnék köztársasági elnöknek javasolni Morvai Krisztina EP-képviselőt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

helix
2010. április 21. 16:34
Külföldön nem is állnának szóba a jobbikosokkal! Főleg, ha olyan stílusban nyomnák, mint Morvai az ep-ben!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását