Sci-fibe illő magyar ötlet!

Elismerem, első hallásra valóban fantasztikusnak tűnik az ötlet, hiszen a mi generációnknak, de még az unokáinknak sem lesz szüksége reményeim szerint az így –minden, majdan a földön élő ember számára megteremtendő- lehetőségre.

Milyen lehetőségről van szó? Annak a lehetőségéről, hogy az emberi fajnak soha ne kelljen kipusztulnia. Még akkor sem, ha bolygónk – tudósaink szerint – elkerülhetetlen pusztulása majdan kezdetét veszi.

A tudományos kutatások, és a szó szerint bőrünkön érezhető természetbeli változások, előre láthatóan az embert előbb-utóbb arra fogják kényszeríteni, hogy az egyre nehezebben elviselhető földfelszíni körülmények elől védettebb helyre húzódjon. Ennek első, nyilvánvaló jelei az építészeti kultúrában egyre nagyobb teret hódító, úgynevezett „földházak” „buckaházak”, melyekben egyelőre csak a tehetősebbek, és a koraérett paranoiások laknak. De ha mélyebben a jövőnkbe próbálunk belegondolni, akkor az egyre kiszámíthatatlanabb, és elviselhetetlenebb klimatikus körülmények elől első körben a föld alá költözés az egyetlen realitás az emberiség számára.
Mivel azonban a már ma is nagy biztonsággal prognosztizálható földi és kozmikus változások egyre elviselhetetlenebbé fogják tenni az ember számára a földfelszín közeli életformát bolygónkon, a következő –hosszú időre nagy biztonságot jelentő- menedékhely a tengerfenékre telepített kolóniákban képzelhető el. Ennek az életformának az elméleti, és részben a technikai feltételei – korlátozott léptékekben ugyan- már ma is a rendelkezésünkre állnak. És lényegesen előbbre járnánk a mélytengeri kutatásokban, ha például a sok értelmetlen űrexpedíció helyett a saját lakhelyünket jelentő bolygónk nagyobbik részét kitevő víz alatti világának a megismerésére költenék azok, akiknek erre pénzük van.

Az időben egy kicsit előre ugorva, ha logikusan végig gondoljuk, a mélytengeri kolóniák lesznek az egyetlen olyan hely bolygónkon, ahol az emberi faj képes lesz kibekkelni azt az időt, amikorra technikailag eléri azt a fejlettségi fokot, hogy, „az egész kompániát” biztonságosan átköltöztesse egy addigra kiszemelt –a jelenlegi körülményeinkhez hasonló feltételeket biztosító- másik olyan bolygóra, amelyen a miáltalunk most megélt körülményekhez hasonló –akkorra már csak boldog idők helyszíneként emlegetett- állapotok uralkodnak.

Abban ugye egyet értünk, hogy utódainknak meg kell előlegeznünk azt a bizalmat, hogy képesek lesznek mindezt megvalósítani, hiszen az ember lehetőségei, egyelőre végtelennek tűnnek. És így nem kell e fajra úgy tekinteni, mint bolygónk legnagyobb parazitájára, akinek csak addig van létjogosultsága, ameddig azt a kozmikus fizikai törvényszerűségek, és változások lehetővé tették. Ha megkérdezzük embertársainkat, azt hiszem egyikünk sem örülne, ha a mi fajtánk is a dínók sorsára jutna. Ennél azért többre tartjuk magunkat ( már mint azok, akiket ez a gondolat egyáltalán megérint, és tovább látnak az orruknál, ahogy azt pestiesen mondani szoktuk).
Meggyőződésem – folytatja Gulyás úr – hogy ez az egyetlen menekülési útvonala a fajunknak, amelyet már most elő kell készíteni –ha nem is kell kapkodnunk-. Ahhoz, hogy a majdani utolsó menedékünk minden élő ember számára elérhető legyen, azzal kell kezdenünk, hogy bolygónk tengereit, óceánjait fel kell osztani, vagy ha úgy tetszik, fel kell parcellázni.

Miért is van erre szükség? –kérdeztük az ötlet gazdájától, Gulyás Pétertől – Azért, hogy megteremtsük mindenki számára, a végső menedéknek tekinthető tengeralatti kolóniák kialakításának, vagyis hogy a túlélésnek meglegyenek a nemzetközi, jogi feltételei. És a túlélés ne csak azoknak legyen kiváltsága majd a kritikus időszakban, akik tengerparttal rendelkező országokban élnek. A tenger alatti életformának a kialakításához nagyon hosszú, de megkerülhetetlen út fog vezetni, amire nem korai már ma gondolni.

A terv az, hogy egy olyan nemzetközi szervezetet hozzunk létre, amely a tengerek, és óceánok felosztásának folyamatát elő tudja készíteni és esetleg le is bonyolítja, ha minden érintett úgy akarja majd.

Az alapgondolat szerint az erre hivatott szervezet a ma elismert kb. 200 országgal egyeztetve, kijelölne számukra egy akkora területet, amekkorát ma a szárazföldön birtokolnak. Ez megközelítőleg 134 millió km2. Tekintettel arra, hogy bolygónkon sokkal nagyobb a tengerekkel borított felület, mint a szárazföld, ennek teoretikusan semmi akadályát nem látom, mondja Gulyás úr, még akkor sem, ha ebből a területből leszámítom a – mai tudásunk szerint- lakhatatlan tengermélyi területeket.

Ez kiindulópontnak nem rossz, de már ez is számtalan olyan nemzetközi, jogi problémát vet fel, amelynek a megoldására csak egy erre a témára specializálódott, nemzetközi szervezet lesz képes.

Úgy gondolom –természetesen nem lebecsülve a ma gondjait- hogy a sok-sok generációval utánunk jövök, hálával fognak gondolni erre a kezdeményezésre, amellyel egyszer végre bebizonyíthatjuk, hogy már mi is tovább láttunk az orrunknál. Egyúttal remélem, hogy ezzel a kezdeményezéssel sikerül a figyelmet és a pénzt a mélytengeri kutatásokra koncentráltatni az eddiginél lényegesen nagyobb arányban. Minek csavargunk az űrben például annyit, mikor a saját bolygónkat sem ismerjük?

És egyúttal innen üzenem a nagy költségvetésű nemzetközi projektek haszonélvezőinek, hogy itt is lesz mit kapirgálni.

A gondolat megvalósításáról, folyamatosan tájékoztatjuk kedves olvasóinkat.