Belföld

A Fidesz benyújtja a kisebb parlamentről szóló javaslatot

A kisebb parlamentről és a kisebb önkormányzati képviselő-testületekről szóló előterjesztések lehetnek azok a kezdeményezések, amelyeket az elsők között terjeszt az Országgyűlés elé a Fidesz.

A Fidesz frakcióvezetője erről kedden Budapesten, újságírói kérdésre válaszolva beszélt a pártja elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón.

A politikus az MTI azzal kapcsolatos felvetésére, hogy a Napi Gazdaság keddi cikke szerint a Fidesz még idén kivezetheti a szuperbruttót, az ekhót és az evát, illetve, hogy a párt milyen konkrét lépésekkel szorítaná vissza a korrupciót és a bürokráciát, úgy reagált: az elnökségi ülésen alapvetően azzal foglalkoztak, hogy a második fordulóban minél nagyobb felhatalmazásra tegyenek szert, "következésképpen nem beszéltünk kormányzati feladatokról".

Azokról majd akkor beszélnek részletesen, ha megvan a választók felhatalmazása. "Konkrét kormányzati lépésekről vagy elképzelésekről most nem tudok beszámolni" – közölte.

Egy másik kérdésre a bürokráciával kapcsolatban annyit mondott: tervezik az eljárások egyszerűsítését, hiszen nem csak a személyzeti kérdések tartoznak a bürokrácia kategóriájába. Abban bíznak, hogy például a közigazgatási eljárási törvény módosításával tudnak egyszerűsíteni az ügyintézésen, és ezzel is a takarékosság irányába tudnak elmozdulni.

Arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy a Fidesz nem tartaná meg a mentelmi jogot közvádas ügyek esetén, Navracsics Tibor kijelentette, azt szeretnék megszüntetni, hogy a mentelmi joggal vissza lehessen élni.

Az MTI azon felvetésére, hogy az elnökségi ülésen szóba került-e a második fordulóig hátralévő két hét menetrendje, úgy válaszolt: beszéltek a kampány jellegéről, de alapvetően a helyzetet értékelték, és arról nem tárgyaltak, hogy például ki hova megy április 25-éig.

A politikus szólt arról is, hogy személyes véleménye szerint minél hamarabb meg kellene alakulnia az új parlamentnek.

Az "igazolásos szavazók" ügyével kapcsolatban Navracsics Tibor közölte: abban bízik, hogy a második fordulóban talán rövidebb sorok lesznek. Hangsúlyozta azonban: meg kell vizsgálni, hogy mindenki megfelelően járt-e el, és nem történt-e mulasztás az ügyben.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.