2024. május 8. - Mihály

Halált hoztak az összecsapások

Súlyos összecsapások voltak szombaton a thaiföldi fővárosban ellenzéki tüntetők és rendfenntartók között, tízen meghaltak, több mint 500-an megsebesültek, a kormányfő továbbra sem hajlandó lemondani.
2010. április 10. szombat 20:57 - HírExtra
A halálos áldozatok között négy katona, négy civil és egy újságíró - egy japán operatőr - van - jelentette egy thaiföldi televíziós csatorna. Az összecsapásokban 521-en sebesültek meg, közöttük 64 katona és rendőr. Az Abhiszit Veddzsadzsiva kormányfő távozását követelő több ezer ellenzéki "vörös inges" délelőtt szállta meg Bangkok belvárosának több részét annak ellenére, hogy szerdán rendkívüli állapotot vezettek be, és emiatt tilos a csoportosulás. Arendfenntartó erők kora délután kezdtek el fellépni a tüntetők ellen.

Vízágyút, könnygázt és gumilövedéket vetettek be, sőt a hadsereg szóvivőjének közlése szerint - amely a tévében hangzott el - éles lőszerrel figyelmeztető lövéseket adtak le a levegőbe. A szóvivő hozzátette, hogy két katona éles lőszertől megsebesült. Vidéken több száz ellenzéki tüntető betört két tartomány kormányzói hivatalának területére. Az egyik az ország északi részén lévő Csiang Mai városban van, a másik az északkeleti részen lévő Udonthaniban. Azzal fenyegetőztek, hogy behatolnak az épületekbe is, ha a rendfenntartók nem hagynak fel a fővárosi tüntetések szétverésével. Mindkét helyen jelen volt több száz rendőr vagy katona, de nem avatkoztak közbe.

Abhiszit Veddzsadzsiva szombat este a televízióban közölte: nem hajlandó lemondani. "Én és kormányom továbbra is dolgozunk a helyzet megoldásán"- mondta néhány perces beszédében, hozzátéve, hogy a veszteségekről semleges szakértők által végzett független vizsgálatot kell lefolytatni.

Reggel számos katonai teherautó tartott a Bangkoktól 60 kilométerrel északra található P-TV székházához, ahol több száz ellenzéki tüntető gyűlt össze ismét. A tévészékházat a hadsereg megszállta, miután a kormány csütörtökön leállíttatta a tévé adását. A tüntetők követelik, hogy a kormány engedélyezze a tévé működését. A hatalom azért némította el az adót, mert állítása szerint az tüntetésre buzdította az embereket, és "hamis információkat közölt". Pénteken tüntetők egy csoportja egyszer már behatolt a tévéadó épületegyüttesének területére, hogy kikényszerítse az adás újraindítását. A hadsereg és a rendőrség vízágyúkat és könnygázt vetett be ellenük, de nem sikerült feloszlatni a székház körüli, mintegy 12 ezer fős tömeget.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását