2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Hülyeség a köbön: alternatív locsolkodási tippek

Elege van a szokásos locsolkodásból? Mi megértjük Önt. Éppen ezért javaslunk néhány nem hétköznapi locsolkodási tippet de csak akkor, ha van elég humorérzéke.
2010. április 5. hétfő 07:59 - Győry S. József
Figyelem! A humorérzék teljes hiánya miatt nem vállalunk felelősséget!

Abszint

Ha Vincent Van Goghnak, Baudelairenek, vagy éppen Picassónak megfelelt a szebb időkben fehér ürömből, ánizsból és édesköményből készült, THC – a marihuána fő hatóanyaga – tartalmú ital, akkor a hölgyeknek sem lehet a jeles urak kedvelt itala ellen különösebb kifogásuk. Használjuk bátran locsolásra ezt a művészi nedűt, a kívánt hatás nem maradhat el.

Pro:
Mindkét nemre hatással van az alkohol, ezzel nem mondtunk újat. Mint tudjuk, az emberi fajnak nincsen párzási ideje, az év bármelyik napján kész egy kis pajzánkodásra: egy valami szabhat gátat ennek a mámorító ösztönnek, ez pedig nem más, mint az a fránya gátlás. És ugye tudjuk, hogy mit szimbolizál a nyuszi és a csirke? Ugye nem is járunk oly távol a hagyományos „kellékektől”?

Kontra: Drága. Ezzel mindent elmondtunk, bár igazság szerint ez egyben pozitívum is. Mit szeret ugyanis a nő? Nem kérdéses, sok mindent. Így a pénzt is.

Javaslat: Próbálja ki, hiszen mit veszíthet? Legrosszabb esetben egy pofon lesz a jutalma. Vagy egy piros tojás…

Vízágyú

A vízzel locsolás sohasem megy ki a divatból. Korábban, a paraszti házaknál nehogy azt higgyük, hogy kölnivel, tehát drága luxuscikkel locsolták a lyányokat. Egy vödör víz a kisasszony nyakába, és a jutalmunk egy szép hímes tojás volt. Azonban haladni kell a korral. Segítségünkre érkezik tehát korunk egyik „legnagyszerűbb” találmánya: a vízágyú.

Pro: A grandiózus járművek mindig imponálnak az ellentétes nemnek. Téves az az elgondolás, hogy egy terepjáróra, vagy egy sportautóra vágyik mindegyikük. Egy jó poén, esetleg egy extravagáns gesztus pótolhatja a sajnos egyre üresebb zsebünk egyre reménytelenebbül dudorodó sóvárgását. Még mindig kételkedik? Jó, akkor visszakérdezünk: Ön szerint próbált már valaki vízágyúval locsolkodni? Igen? De nem húsvétkor lányokat. Ön lehetne az első. Jó, nem?

Kontra: bizony nem valami szép dolog belekeverni egy ünnepbe a politikát. Nem is tesszük, bár ezzel a kijelentésünkkel már megcáfoltuk magunkat. Sajnos mind ismerjük ezt az eszközt: ki a televízióban, ki a bőrén, ki a kezelőpult mögül élvezhette ennek a fantasztikus találmánynak a „szórakoztatását”. Vagyis összegezzük: talán nem egy szerencsés választás.

Javaslat: Minden hölgy egy igazi hercegnő. Legalábbis a „nyálas” filmekből akarva-akaratlan visszaköszönő, elcsépelt - és amúgy talán valótlan - mondás szerint. A „büdös banyáknak” megfelelő a vízágyú, csak arra vigyázzunk, nehogy belénk zúgjon a valóban gáláns gesztus miatt. Megoldást jelenthet egy símaszk és egy sisak, ám (ne) legyünk résen! Egy szám, vagy ruhánkon egy ránk jellemző figura, motívum, kitűző is elárulhat minket. Mondjuk egy sünös. Ennyi volt, „utánunk a vízözön”.

Benzin

Elege van belőle hogy élete párja, vagy az Ön számára egy kifejezetten fontos hölgy lépten-nyomon pöfékel, mint egy rossz gyárkémény? Örömmel tudatjuk, hogy létezik megoldás! A nyers, természetes kőolajból, desztillálás útján kapott folyadék, vagyis a benzin az Ön jó barátja!

Pro:

Nikotintapasz? E-cigi? Elektroterápia? Ugyan! A benzin a leghatásosabb módszer arra, hogy leszoktasson valakit a káros passziójáról. Elég lelocsolni, és a kezébe adni egy öngyújtót. De mi köze van ennek a húsvéthoz? Azon kívül, hogy jól eláztatja a hölgyet – húsvét hétfőjén amúgyis illendő – talán az is, hogy legalább ezen a jeles napon nem fog rágyújtani. Ha meg igen, azzal csak égeti magát az Ön szemében.

Kontra: Nincs mit ezen ragozni, egy mondat csupán: a benzin drága.

Javaslat: Ne garasoskodjon! Az a pár forintos kiadás ennyire tönkretenné Önt anyagilag? Sajnos nem kizárt, de egyáltalán nem valószínű. Még mindig nem győztük meg? Itt egy másik ötlet. Javasoljuk, hogy a fent említett módszert egy szivárgó gázpalack mellett tegye meg a láncdohányos hölggyel. Kirobbanó sikere lesz a locsolásának, és Önök pedig benne lesznek a televízióban is. A végén pedig egy „vízágyú” is befuthat. Kell ennél jobb?

Óva intünk mindenkit a fent említett viccek kipróbálásától!

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását