Életmód

Guiness rekord Sződligeten!

Bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe egy dunakeszi civil szervezet Magyarország, illetve a világ első "élő" biciklijének megformázásáért - közölte a hét végi sikeres kísérlet egyik szervezője az MTI-vel vasárnap.

Forró Gábor elmondta: több mint 250-en – zömmel fiatalok, illetve családosok – regisztráltak a szombati megmérettetésre a sződligeti Duna-parton. A legtöbben helyiek voltak, de sokan jöttek Vácról, Gödről, valamint Dunakesziről is, de távolabbi vidékekről is beneveztek a kísérletbe. A részvevőknek mindössze annak a feltételnek kellett megfelelniük, hogy magukkal hozzák kerékpárjukat.

A sződlogeti önkormányzat segítségével tető alá hozott kísérlet sikeres volt, az élő alakzatként megformált hatalmas kerékpárról légifotó készült, a Guinness magyarországi képviselője pedig jóváhagyta az eredményt. Az Egy csónakban evezünk elnevezésű civil szervezet neve így a világ első "élő" biciklijének "atyjaként" került be a Rekordok Könyvébe – mondta a szervező.

"Nagy szerencsénk volt, ugyanis sem Magyarországon, sem másutt nem kíséreltek még meg hasonlót, így e műfajban a sződligeti élő bicikli lesz az első bejegyzés a híres könyvben" – tette hozzá Forró Gábor.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.