Belföld

A Fidesz mutyit orront a szocialisták kampányában?

A Fidesz miskolci önkormányzati frakciója a felülvizsgálatát kezdeményezi annak a pályázati eljárásnak, amelynek során kétszázmillió forintot meghaladó értékű megrendelést kapott a miskolci szocialisták kampánytanacsádójának cége - jelentette be Zsiga Marcell és Juga György, az önkormányzat két fideszes képviselője sajtótájékoztatón pénteken.

Vérlázítónak nevezte Juga György, hogy Miskolc szocialista polgármestere, Káli Sándor kampánytanácsadójának cégét hirdették ki a városi villamosberuházás kommunikációs tendere győzteseként. A nyertes Zeus Kft. közbeszerzési pályázaton elnyert kommunikációs munkájának becsült értéke 224 millió forint – tette hozzá.

A fideszes önkormányzati képviselők azt állították, hogy a közbeszerzési eljárás során két olyan referenciát adó szervezetet nevezett meg a cég, amelyek a közelmúlt botrányainak kiemelt szereplői voltak. Így például a Zeus a terézvárosi önkormányzatnak és a BKV Zrt.-nek végzett, illetve végez kommunikációs tanácsadást – hívták fel a figyelmet.
Hozzátette: a gyanús szerződésekről szóló BKV-s feljelentésekben is szerepel a Zeus, amely gyaníthatóan olyan számlákkal operált, amelyek mögött nem volt valós teljesítmény.

Juga György egy újságcikkel látta bizonyítottnak, hogy a Zeus Káli Sándor kampánytanácsadójának, Schrankó Péternek a cége. Mint mondta, a HVG március 6-i számában olvasható, hogy Schrankó Péter a 2002-es választási kampányban Káli Sándornak is adott tanácsokat, a Médiahajó honlapján pedig az olvasható, hogy 2004-ben a Zeus Kft.-t hárman – Schrankó Péter, Mészáros András és Káli Sándor – képviselték a rendezvényen.

A képviselők beszámoltak arról is, hogy a miskolci villamosberuházás kommunikációs közbeszerzési tendere 15 hónapos késéssel jelent meg, az öt beadott pályázatból a Zeus árajánlata csak a harmadik legkedvezőbb volt, ám "szubjektív szakmai értékeléssel az első helyre tornázták azt fel".

Valójában azonban tartalmai okok miatt érvénytelennek kellett volna nyilvánítani a társaság ajánlatát, hiszen a tenderfelhívás egyik pontjára irreálisan alacsony árat adott meg: míg a többi pályázó ezen ajánlata 6 és 30 millió forint között mozgott, addig a Zeus-é mindösszesen 300 ezer forintot tartalmazott – mondták a képviselők, akik szerint nemcsak etikátlan, hanem törvénysértő is volt az eljárás, és ezért az illetékes közbeszerzési testületeknél kezdeményezik annak felülvizsgálatát.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.