Belföld

A képviselők nyilatkozzanak a múltról!

Levelet juttat el a képviselőjelöltekhez, illetve az őket jelölő szervezetekhez az Újkorcsoport; a politikusok arról nyilatkozhatnak, hogy 1990 előtt együttműködtek-e a Belügyminisztérium III-as főcsoportfőnökségével.

Az MTI-nek a civil szervezet szerdán kezdeményezését azzal indokolta: eddig különböző okokból sikertelenek voltak az ügynökmúlt feltárására irányuló politikai és tudományos kezdeményezések, miközben az ügynökügyek jelenléte folyamatos nyomást gyakorol az amúgy is feszült közéletre.

Az Újkorcsoport javaslata lényegét úgy foglalta össze a közleményben: "nem az eddig is megismerhetetlennek bizonyult adatokat akarjuk mindenáron és azonnal nyilvánosságra hozni, hanem az emberek lelkiismeretére, és arra az össztársadalmi igényre szeretnénk építeni, hogy húsz évvel a rendszerváltás után a magyar társadalom végre ezen a területen is elindulhasson a felnőtté válás útján".

A szervezet a hozzájuk visszaküldött nyilatkozatokat egy táblázat formájában – folyamatosan frissítve – honlapján teszi közzé.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.