2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Közel 10 milliárd forinttal tartozik a cég

Közel 10 milliárd forintnyi adóval tartozik az államnak a legmagasabb adóhiányú magyar cég - közölte a feketelista.hu portál.
2010. március 10. szerda 20:26 - HírExtra
A portál tizenegy állami nyilvántartás adatait összesíti és elemzi, ezúttal közel félmillió cég tartozásait és az egyes társaságok ellen indított eljárásokat közli. A feketelista.hu összegezte azokat a vállalkozásokat, amelyek a legnagyobb tartozással rendelkeznek az APEH első, 1998-as adatközlése óta. A cég közleményében kiemelte: a jelenlegi legnagyobb adós a budapesti székhelyű, VI. kerületi Szinyei Merse Pál utca egyik emeleti lakásában bejegyzett ES-TEAM Nagykereskedelmi Kft.

Megállapított adóhiánya és a jogkövetkezmények összege összesen 9,861 milliárd forintra rúg. Az évek folyamán minden szankció – adóvégrehajtás, adószám-felfüggesztés, felszámolás, végelszámolás – elérte.

Alig marad el, 9,523 milliárdos adótartozásával az ugyancsak fővárosi, a VII. kerületi Akácfa utcában székelő SEACOMP Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

A harmadik a szintén budapesti, a VIII. kerületi Korányi Sándor utcában bejelentett DÉL-HUNINVEST Ügynöki Kereskedelmi Kft., amelynek adótartozása 6,334 milliárd forintot tesz ki. A vállalat felszámolás alatt áll.

Az adómorálra jellemző, hogy az ötszázas listára "csak" félmilliárd forint feletti tartozással lehetett feljutni. A lista utolsó három helyezettje szintén a budapesti cégek köréből kerül ki.

A legfrissebb APEH-információk szerint a 180 napnál régebben tartozók hátraléka egyetlen év alatt mintegy 400 milliárd forinttal növekedett, és már megközelíti a 2000 milliárd forintot. Közöttük 1655 olyan cég található, amelyek adóhiánya nagyobb 100 millió forintnál, valamint csaknem 3000 magánszemély és egyéni vállalkozó, akik 10 millió forintnál több adót nem fizettek be.

A tartozások behajtására az esetek többségében kevés az esély, hiszen a nagyadósok listáján szereplő cégek közül 1162 felszámolás, 68 végelszámolás alatt áll, 159 társaságnak pedig felfüggesztették az adószámát - mutatott rá közleményében a feketelista.hu.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását