Életmód
Kétkezes biciklizést szorgalmaz egy amerikai szenátor
Egy kézzel tilos! – mondhatni ez a jelmondata egy amerikai szenátornak. Legutóbbi indítványában Joe Simitian kalifornia politikus a kerékpárosok számára is megtiltaná a vezetés közbeni mobilozást.
Az amerikai Kongresszus 2006-ban hozta meg a Joe Simitian szenátor nevéhez köthető, az autóvezetés közbeni mobiltelefonálásról szóló törvényét. Az 57 éves demokrata politikus, aki a vezetés alatti mobilozás egyik leglelkesebb ellenzője, legutóbbi indítványában a korábbi törvényének kiterjesztését szorgalmazza…a kerékpárosokra.
A javaslattal növelné az autóvezetőkre kiróható büntetés mértékét is. Ez az Egyesült Államokban jelenleg az első szabálysértés esetében 20, ismételt vétségnél 50 dollár, míg smsezésért 20 és 50 dolláros csekkre számíthat a járművezető. Ezeket a tételek növelné Simitian, telefonálás esetében az első lebukásnál 50, a visszaesésnél 100, míg smsezés esetében minden esetben 100 dolláros büntetésre számíthatna az a vezető – ha elfogadják az újítást, már a kerékpárosok is – akik közlekedés közben kézben fogják a telefonukat.
A KRESZ szerint Magyarországon kétkerekű, továbbá gépkocsinak nem minősülő háromkerekű jármű vezetője menet közben – ideértve a forgalmi okból történő megállást is – kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat. Ezek alapján a kerékpárosok itthon is csak kéz nélkül mobilozhatnak – ebben előrébb járunk az Egyesült Államoknál.
Kíváncsiak voltunk arra, hogyan és milyen gyakran mobiloznak tekerés közben a hazai kerékpárosok. Kérdésünkkel megkerestük a Közlekedéstudományi Egyesületet, ahol a közelgő hétvégére hivatkozva hétfőre ígértek választ. Érdeklődtünk a Közlekedéstudományi Intézetnél is, ott azonban nem tudtunk elérni senkit. Nagy hiányosságra hívta fel a figyelmet László János, a Magyar Kerékpáros Klub elnöke. Mint elmondta, jelenleg nincs tudomása a kerékpárosok mobilhasználatáról szóló felmérésről, de a közeljövőben készülő reprezentatív felmérésükben erre is rá fognak kérdezni.
Hasonló a helyzet az Amerikai Egyesült Államokban is. Közlekedésbiztonsági statisztikák ugyan léteznek és vannak számadatok a mobiltelefon használatból bekövetkező esetekről is, a kerékpárosok kérdése ott is sötét folt. Baleseti és szabálykövetési statisztikákra kérdeztünk rá az Országos Rendőr Főkapitányságnál, ők miután elektronikus levélben elkérték a kérdéseinket, lapzártánkig nem válaszoltak.
Vizsgálódásunkat követően úgy tűnik, Simitian szenátor törvénymódosító beadványának tárgya senkit sem mozgat meg itthon. Pedig lehet, hogy előnyös lenne: miközben hacsak a jó idő közeledtével is, de újra divatossá válik a kerékpározás, a kétkerekű társadalom egy része szemmel láthatóan nem tartja be a közlekedési szabályokat, igaz, ők hasonló véleménnyel vannak az autósokról.
A szabálykövető magatartás – legyen szó például a biztonsági felszerelések hiányosságairól – mellőzésének pedzegetésére általában elég erőteljes és méltatlankodó kerékpáros válasz szokott érkezni. Ezzel együtt az autósokkal megegyező jogokat szorgalmaznak, miközben ódzkodnak például az autós társadalomban evidens rendszámtáblától. A mondást pedig ismerjük: nem csak jogok, kötelességek is vannak.
Forrás: Hírextra.hu