2024. március 29. - Auguszta

Szorul a hurok a "Jacko-gyilkos" nyaka körül

Dr. Conrad Murray nem szándékos emberölés gyanúja miatt emeltek vádat, ám a legújabb fejlemények alapján úgy fest, a Los Angeles-i kardiológus "mindent elkövetett", hogy Jacko ne élje túl azt a bizonyos tavaly júniusi éjszakát.
2010. március 3. szerda 10:29 - HírExtra
Ha az nem is, hogy Michael Jackson kezelőorvosaként miként intézte úgy a dolgokat 2009. június 25-én este, hogy az ötven esztendős popcsillag nem érte meg a reggelt, az  az elmúlt hónapokban mindenképp kiderült: dr. Conrad Murray nem szívbajos ember. 

Egyrészt, mint kiderült, nem volt rest egy teljes üveg halálos nyugtatót beadni a popkirálynak. Másrészt ma már az is nyilvánvaló, hogy "apróbb füllentésektől" sem riad vissza, ha a saját bőrét kell menetenie. Először akkor hazudott a hatóságoknak, amikor mentővel, és nem halottaskocsival vitette be otthonából az akkor már halott sztárt a kórházba, másodszor pedig most, ezúttal a neki beadott altató mennyiségéről. egy egész üveg, vagyis 1 dl volt. 

Murray ellen három hete emeltek vádat nem szándékos emberölés vétségében, első tárgyalása ebben a hónapban várható.  Az 1 dl-es üveg önmagában is komoly bizonyíték lehet arra, hogy az orvos okozta Jackson halálát. Dr. John Dombrowski vezető altatóorvos szerint negyvenszer akkora adag altatót adott be neki, mint amit bevallott.

"Kizárt dolog, hogy csak néhány milliliter Propofolt adott be neki, az nemhogy nem ölte volna meg, de el sem tudott volna tőle aludni. Egy deciliternyi altató oltotta ki az életét, amely egy komplett májműtéthez is bőven elegendő" – mondta a Los Angeles Times-nak a szakember.

"Bár a rendőrök csak egy apró, 20 ml-es ampullát találtak a hálószobájában, egy másik helyiségben rengeteg nagyobb üveg altató volt elraktározva. Az egyik közülük az első komoly tárgyi bizonyíték dr. Murray ellen, ráadásul azt sem rendeltetésszerűen használta. Nem injekciós tűt szúrt belé, hanem szikével lyukat vágott a gumi száján, hogy az altató nagyobb mennyiségben folyjon az infúzióba. Még itt is javíthatott volna a helyzeten, ha adagolópumpát tesz az infúzióra, ám ezt is elmulasztotta" - tette hozzá.

Ilyen eszközre azonban még véletlenül sem bukkanttak a nyomozók Jackson otthonában, ezért alapos a gyanú, hogy minden idők legnagyobb popcsillaga a műtétekhez használatos altató túladagolásába halt bele.
Forrás: Blikk/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Natiii
2010. március 4. 15:04
A rohadék!!! Legalább most már biztos, hogy megfizet azért amit tett!!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását