Bűnügy

Rendőrállomás nyílt Karcagon

Karcag első rendőrállomása kezdte meg működését márciusban az önkormányzat és a rendőrség együttműködésének köszönhetően; a körzeti megbízottak tartózkodási helyéül is szolgáló létesítmény a városgondnokság Villamos utcai épületében, teljesen felújított helyiségekben kapott helyet.

Az önkormányzat évek óta igyekszik erejéhez mérten támogatni a helyi rendőrséget a közbiztonság erősítése érdekében – mondta Dobos László, a város alpolgármestere szerdán az MTI-nek.

Emlékeztetett arra: régóta szeretnék, hogy a település rendőrkapitánysága önálló székházba költözhessen, jelenleg ugyanis egy épületben van elhelyezve a polgármesteri hivatallal. Karcag jelképes összegért már egy telket is felajánlott az építkezéshez, de a beruházás megvalósítására még mindig várni kell – jegyezte meg.

Fejes Zoltán alezredes, rendőrkapitány tájékoztatása szerint a rendőrállomás egy forgalmas bevezető út mentén, a vasútállomás közelében, a délinek nevezett városrészben van, ahol bizonyos típusú bűnügyek – például lopások – gyakran előfordulnak. Az állomással a városrészben megvalósult a folyamatos rendőri jelenlét, s ennek révén remélhetően csökken majd a bűncselekmények száma – tette hozzá.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.