2024. május 10. - Ármin, Pálma

Hét évre ítélték a visszaeső sajttolvajt

Hét év és nyolc hónap börtönre ítéltek Kaliforniában egy visszaeső sajttolvajt; a férfi legutóbb csak egy 3,99 dolláros dobozzal a nadrágjában akart fizetés nélkül távozni egy boltból, de korábban már több lopást elkövetett.
2010. március 3. szerda 22:00 - HírExtra
Robert Ferguson persze nem csak sajtot csent el, egyszer egy nő pénztárcáját is megfújta egy 7-Eleven üzletben.

Az ügyészek először életfogytiglani büntetést kértek a kisstílű bűnözőre az úgynevezett három csapás elvére hivatkozva (ennek alapján a szokásosnál lényegesen hosszabb idejű elzárást lehet kiszabni, ha az illető legalább három alkalommal követ el bűncselekményt). Az ügyészek azzal érveltek, hogy Ferguson "karrierbűnöző", aki nem fog megváltozni; egy ízben betöréses lopást is végrehajtott, egyszer pedig fegyveres támadásban is részt vett. A róla készült friss pszichológiai jelentés miatt azonban az életfogytiglani kérelmet vissza kellett vonni.

Fergusont korábban 13 esetben ítélték el, az utóbbi 27 évből 22-t rács mögött töltött. Védője azzal érvelt, hogy hat korábbi lopásügye 30 évvel ezelőtt történt, és egyik első kihágása az volt, hogy kamaszkorában hozzávágott egy üdítős dobozt egy testvéréhez. Hangsúlyozta, védence soha nem használt fegyvert és nem okozott sérülést senkinek. Mindössze néhány doboz sajtról van szó - mondta.

A pszichológus szerint Ferguson bipoláris elmezavarban szenved, a mániás fázisban kényszeresen lop. A visszaeső tolvajt három éven belül feltételesen szabadlábra helyezhetik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását