2024. május 6. - Ivett, Frida

Drága marad a benzin

A következő hetekben sem mérséklődnek az üzemanyagárak Magyarországon, sőt, az sem kizárt, hogy az autózási főszezonban, májustól újabb árugrás következik be - írta hétfői számában pontosan meg nem nevezett elemzőkre hivatkozva a Népszava.
2010. március 1. hétfő 08:52 - HírExtra
A napilap közlése szerint a motorbenzin literenkénti átlagára 320-325 forint körüli, a gázolajé pedig 300 forinthoz közeli árszínvonalon marad. A Népszava a pontosan meg nem nevezett kutatókra hivatkozva azt írta: nem zárják ki a szakemberek, hogy májusban árugrás következik be, amelynek következtében 330-340 körüli benzin és 310-315 körüli gázolaj-átlagárak alakulnak majd ki.

Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete ügyvezető főtitkára a lapnak azt nyilatkozta: negatívan befolyásolja a hazai jövedéki- és forgalmiadó-bevételek alakulását, hogy aki teheti, az év eleje óta külföldön tölti meg a hajtóanyagtartályait.

Mint mondta, a költségvetést idén akár 20-25 milliárd forinttal is megrövidítheti, ha a hazai közúti áruszállítók, illetve az országon áthajtó kamionosok a magas árak miatt továbbra is külföldön tankolnak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását