Bűnügy
Bilincset a múzeumnak
Henry Louis Gates jr., a Harvard Egyetem tanára az elfogásakor használt bilincset a Smithsonian Intézetnek adományozta.
A professzor azután került rendőri őrizetbe, hogy – kulcsát nem találva – erővel jutott be saját házába. Erre fölfigyelt egy szomszéd, és betörést gyanítva kihívta a rendőrséget. A kiérkező hatóságok igazoltatni akarták Gatest, aki ezt először megtagadta, majd rasszizmussal vádolta a rendőröket, a fejükhöz vágva, hogy csak azért bánnak így vele, mert fekete. "Lám, így bánnak a feketékkel az Egyesült Államokban, maguk nem tudják, hogy kivel szórakoznak" – kiabálta, a tornácra is követve a távozó rendőrt, aki erre őrizetbe vette közrend megzavarásáért.
Az eset hatalmas vihart kavart az Egyesült Államokban. A Gates elleni vádakat később ejtették, a professzor pedig kibékült az ellene intézkedő rendőrrel, aki ekkor adta át a letartóztatáskor használt "kényszerítő eszközt".
Gates a The New York Times című napilapnak vasárnap elmondta: az Afrikai-amerikai Történeti Múzeumnak adományozta a bilincset.
Forrás: MTI