2024. május 27. - Hella

Védett piacot szeretnének

A védett piac megteremtésével, valamint közvetlen állami és önkormányzati megrendelésekkel lehetne biztosítani a rehabilitációs foglalkoztatók gazdasági stabilitását - hangzott el azon a megbeszélésen, amelyet a megváltozott munkaképességű embereket alkalmazó cégek számára szerveztek szerdán Nyíregyházán.
2010. február 11. csütörtök 08:10 - HírExtra
A konferenciára 11 társaságot hívtak meg, melyek egyenként ezernél több, együttesen pedig több mint 18 ezer megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő dolgozót foglalkoztatnak. Ez a szám az országban összesen alkalmazott sérült emberek közel 40 százaléka. A helyzetelemzés szerint a speciális munkahelyek akkreditációjáról, valamint a foglalkoztatás állami támogatásáról szóló jogszabályok alkalmazása óta a foglalkoztatásnak ez a rendszere egyre kritikusabb helyzetbe került.

Ebben évben 10 milliárd forinttal kevesebb támogatást kapnak azok a szervezetek, akik fogyatékos, vagy megváltozott munkaképességű embereket alkalmaznak - jelentette ki a tanácskozást követő sajtótájékoztatón Soltész Miklós, a KDNP frakcióvezető-helyettese. Hozzátette: ez a tavalyi, a foglalkoztatásra szánt 56 milliárd forintos össztámogatásnak közel húsz százalékos csökkenését jelenti.

Czomba Sándor, a Fidesz térségi országgyűlési képviselője szerint ezért a vállalkozások egy része tevékenységének beszüntetésére kényszerült, így 2009 márciusa és decembere között több mint 4 ezer, megváltozott munkaképességű dolgozó munkahelye szűnt meg a normál bértámogatásos és a költségkompenzációs cégek esetében. Balogh Zoltán, a csaknem háromezer embert foglalkoztató nyíregyházi Start Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Kft. vezérigazgatója elmondta: a jelenlegi helyzet megváltoztatásához új - rövid, közép és hosszú távú - koncepció kidolgozása szükséges, melyhez társadalmi és kormányzati szinten történő szemléletváltásra van szükség.

A rehabilitációs cégek vezetői ezért írásban nyújtanak be javaslatot, hogy a költségvetési támogatás növelése nélkül milyen lehetőségek vannak a szervezetek számára arra, hogy munkaerőpiacon továbbra is helyt álljanak - mondta Balogh Zoltán. A vezérigazgató úgy vélte, a megoldás a védett piac megteremtése lenne a rehabilitációs foglalkoztatók számára, így a közvetlen állami és önkormányzati megrendelésekkel biztosítani lehetne a társaságok gazdasági stabilitását.

A társaságok vezetői egyetértettek abban is, hogy újra kell gondolni a nyugdíj és nyugdíjszerű ellátás melletti keresetkorlátozás rendszerét. Nézetük szerint emellett úgy kell biztosítani a munkáltató állami finanszírozását, hogy a saját bevétel érdekében ne csak a kevésbé sérült emberek tudják foglalkoztatni, hanem hosszú távú lehetőség nyíljon a fogyatékos, vagy halmozottan fogyatékosok alkalmazására is.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását