Gazdaság / HR

Megkezdődhet a kihasználatlan külföldi ingatlanok eladása

Megtette a Külügyminisztérium az első lépéseket a kihasználatlanul, üresen álló, de értékes és forgalomképes, magyar tulajdonban álló külföldi ingatlanok eladásáért - mondta Balázs Péter külügyminiszter keddi évadnyitó sajtótájékoztatóján.

A költségvetési törvény világosan kimondja, hogy mobilizálni kell a külföldi ingatlanokban fekvő magyar vagyont. Ha a szóban forgó ingatlanokat, köztük például a volt bonni nagykövetség évek óta kihasználatlan épületét a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. értékesíti, a bevételből 2,8 milliárd forint a külügyi költségvetésbe folyik majd be. Ebből a tervek szerint 2,1 milliárd forintot az uniós elnökségre fordítanának – közölte a miniszter.

Hozzátette: az ingatlanokat nyilvános, nyílt versenyeztetéssel adják majd el.

A miniszter elmondta, hogy csupa olyan ingatlanról van szó, amelyet nem használnak, tehát nem most, az eladás miatt kell azokat kiüríteni.

A külügyminiszter nem tervezi újabb külképviseletek bezárását, ezt tavaly végrehajtották, a tárca most inkább újabb képviseletek létrehozására készül. Hangsúlyozta, Magyarországnak olyan helyeken kell megjelennie, ahonnan "erős gazdasági impulzusokat tud közvetíteni". Felidézte, hogy ennek jegyében február elején új magyar főkonzulátust nyitott meg a középnyugat-kínai Csungkingban (Chongqing), illetve januári indiai látogatásán kezdeményezte főkonzulátus létesítését Mumbaiban.

Balázs Péter kiemelte, hogy a XXI. század modern diplomáciájának minden modern eszközét alkalmazni kell. Ezzel összefüggésben utalt a "repülő konzuli egységek", az összevont képviseletek, illetve a közös vízumkiadás rendszerére. Megemlítette azt is, elképzelhető, hogy a jelenleg formálódó uniós külügyi szolgálat további lehetőségeket ad majd a költségek csökkentésére.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.