2024. június 2. - Kármen, Anita

Felépülhet az erőmű

Népszavazás döntött arról, hogy biomassza erőmű épülhet a Zala megyei Gellénházán, ahol a voksolással együtt új polgármestert is választottak - tájékoztatta a település körjegyzője vasárnap az MTI-t.
2010. február 8. hétfő 07:24 - HírExtra
Szemes Róbert elmondta: négy független jelölt közül Farkas Imre Józsefnét választották meg a település új vezetőjének. A szavazásra jogosult mintegy 1400 helybéli több mint 50 százaléka vett részt a voksoláson, amelyen 281-en adták szavazatukat az új polgármesternek.

A zalai településen ebben a ciklusban harmadszor választottak polgármestert, ugyanis a 2006-as választási fordulóban megválasztott vezető, majd az őt követő utódja egyaránt indoklás nélkül, lemondással távozott.

Az időközi polgármester-választással egy időben, a képviselőtestület döntése nyomán tartották meg a népszavazást arról, hogy a korábban készült tervek alapján épüljön-e Gellénházán 20 megawattos, faapríték tüzelésű erőmű. A szavazópolgárok több mint 50 százalékának részvétele mellett a többség támogatta a biomassza erőmű megépítését.
A referendum résztvevői közül 465-en szavaztak mellette és 311-en ellene, így a népszavazás érvényes és egyúttal eredményes is volt - közölte a körjegyző.

Szemes Róbert korábban az MTI-nek elmondta: Gellénházán több érdeklődő is jelezte, hogy részt vállalna az erőmű megépítésében, de a leendő befektetőkkel csak a népszavazás eredménye után tárgyalnak. Az elképzelések szerint pályázaton választják ki a település számára legjobb ajánlatot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását