2024. április 16. - Csongor

Irán szigorú szankcióknak teszi ki magát

Irán az Egyesült Államok és más nagyhatalmak "szigorú szankcióinak" teszi ki magát nukleáris programja miatt - jelentette ki Robert Gates amerikai védelmi miniszter.
2010. február 4. csütörtök 10:45 - HírExtra
A miniszter a kongresszus védelmi bizottságában beszélt erről. Azt mondta: e büntetőintézkedéseket "részben az ENSZ Biztonsági Tanácsa, részben az Egyesült Államok veti ki majd Iránra, és a többi ország osztja nézeteiket". Nem részletezte, hogy a szankciók mit tartalmaznának. Az amerikai szenátus nemrég azt javasolta, hogy Washington az iráni olajipari importot és azokat a nem iráni cégeket támadja szankcióival, amelyek az iráni energetikai szektorban tevékenykednek. Barack Obama kormánya azonban eddig határozatlan volt ebben.

A bizottsági tagoknak azon kérdésére, hogy milyen katonai előkészületek folynak annak megakadályozására, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert, Gates azt válaszolta, hogy számos lehetőséget tanulmányoznak, de hogy miket, azt - mint mondta - csak zárt ajtók mögött mondaná el. A miniszter korábban elutasította a katonai akció lehetőségét, mert a nemzetközi nyomást és a diplomáciát ígéretesebbnek tartotta.

A többi nagyhatalomhoz hasonlóan az Egyesült Államok is óvatos kétkedéssel fogadta az iráni elnök legújabb kijelentését arról, hogy országa kész külföldön dúsíttatni uránkészletét.

Francois Fillon francia kormányfő részt vett szerdán a franciaországi zsidó szervezetek reprezentatív tanácsának (Crif) évenként megrendezett vacsoráján, és ezen kijelentette, hogy kormánya egy "új, szigorú büntetőintézkedéseket tartalmazó határozat elfogadását" fogja kérni az ENSZ-től Irán ellen, megakadályozandó, hogy Irán nukleáris katonai ütőképességre" tegyen szert.

"Izrael biztonsága abszolút elsőbbséget élvez Franciaország számára. Miközben mi nem kíméltünk semmilyen fáradságot, az iráni hatalom nem fogadta el a párbeszédre szóló javaslatainkat. Ellenkezőleg, hanyatt-homlok rohant előre. Eljött tehát az ideje a cselekvésnek. Párizs teljes mértékben osztozik Izraelnek az iráni nukleáris program fejleményei miatti aggodalmában" - mondta Fillon a mintegy 800 vendég előtt, akik között számos politikus volt.

Kevin Rudd ausztrál miniszterelnök bejelentette csütörtökön, hogy kormánya leállíttatott több olyan exportszállítmányt, amelynek úti célja Irán volt, mert felmerült a gyanú, ahogy a szállítandó termékeket Irán tömegpusztító fegyverek gyártásához használja fel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását