Belföld

Bajnai is leadta a vagyonnyilatkozatát

Bajnai Gordonnak csökkentek a megtakarításai, és a tavalyi évhez képest kevesebb a pénzintézettel szembeni számlakövetelése - derül ki a miniszterelnök friss vagyonnyilatkozatából.

Az interneten olvasható dokumentum szerint a kormányfő továbbra is tulajdonosa öt ingatlannak részben vagy egészben. Ezek közé tartozik egy XII. kerületi ház, valamint egy XXII. kerületi ingatlan és egy tihanyi üdülő fele.

Van egy 2006-ban vásárolt BMW típusú autója és a bevallásában továbbra is szerepelnek bútorok, szőnyegek, illetve festmények.

Az interneten közzétett vagyonnyilatkozata szerint a megtakarításai tovább csökkentek: 140 helyett 120 millió forintja van befektetési alapban. Csökkent a pénzintézettel szembeni számlakövetelése, ami – forintban és devizában – most összesen mintegy 57 millió forint, míg a korábbi bevallásában ez az összeg 72 millió volt. Magánszemélyek változatlanul 13 millió forinttal tartoznak neki.

A kormányfőnek tavaly még 51 millió forint tartozása volt magánszemélyek felé, ami kevesebb mint 40 millióra csökkent.

Bajnai Gordon – korábbi bevallása szerint – 2006 május végéig több felügyelőbizottságnak is tagja volt, azóta semmi ilyen tisztsége nincs, mindössze egy részvénytársaság 5 százalékos részvényese.

A kormányfő a miniszterelnöki fizetését – ami bruttó 1.507.400 forint – a krízisalapba utalja.

Hétfő délutánig 367 országgyűlési képviselő adta le a 2009-es vagyonnyilatkozatát a parlament mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságánál, ahol 14-et várnak még hétfő estig.

A testület titkársága hétfő délután úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy összesen 381 vagyonnyilatkozatot várnak, mivel két képviselő elhunyt, Lengyel Zoltán lemondott, Toller László körzetében nem tudtak új képviselő választani, Horn Gyula pedig már tavaly sem adott le bevallást.

A titkárság közölte azt is, hogy az egyéb közhatalmat gyakorló és magas közjogi tisztséget betöltő tisztségviselők már mind leadták a vagyonnyilatkozatukat.
Ide tartozik például a legfőbb ügyész és három helyettese, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke és alelnökei, a Monetáris Tanács többi tagja, valamint az MNB felügyelőbizottsága elnöke és tagjai.

Ugyancsak vagyonnyilatkozatot kellett tennie a Gazdasági Versenyhivatal elnökének, elnökhelyettesének és a Versenytanács tagjainak, a Közbeszerzési Tanács elnökének, alelnökének és tagjainak, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnökének és tagjainak, valamint az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tagjai.

A képviselők és a tisztségviselők saját vagyonnyilatkozatai nyilvánosak: ezek keddtől tekinthetőek meg az Országgyűlés honlapján a képviselő, illetve a tisztségviselő neve alatt.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.