Komplex ifjúságkutatásra készülnek
Az új, középtávra szóló gyermek és ifjúsági koncepció előkészítéséhez komplex ifjúságkutatást végeztet 2011-ben Salgótarján önkormányzata a tanulók, illetve a 19-29 év közötti fiatalok körében; erről is döntött kedden a város közgyűlése, amikor a jelenlegi koncepcióhoz kapcsolódó kétéves cselekvési tervről tárgyalt.
2010. január 26. kedd 12:13 - HírExtra
Fenyvesi Gábor (Fidesz) alpolgármester az ülésen elmondta: Salgótarján 2005-ben fogadta el a helyi gyermekekkel és ifjúsággal foglalkozó koncepcióját, amelynek végrehajtására mindig kétéves cselekvési tervet dolgoznak ki. 2010-2011-re ezt tizenkilenc pontban foglalták össze, és rögzítették: a tárgyévet megelőző év helyi adóbevételeinek 2 ezrelékét, de legalább 3,2 millió forintot a gyermek és ifjúsági feladatokra fordít a város.
Az önkormányzat továbbra is működteti a hagyományos intézményeket, így a jogi, pszichológiai, életvezetési, továbbtanulási és munkaerőpiaci segítséget nyújtó Salgótarjáni Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodát (SITI), valamint a gyermektábort.
Támogatják a városi diákönkormányzat munkáját, illetve évente egyszer a diákvezető-képző tábor költségeit is finanszírozzák. A városi szintű ifjúsági médiaprogramokat is segíti az önkormányzat, valamint folytatja a fiatalok kötődésének erősítését célzó "I love Salgótarján" programot. Elhangzott az is, hogy két ifjúsági pontot alakítanak ki két lakótelepen, ahol lesz számítógép, nyomtató, vezetékes és mobiltelefon. Emellett szórakoztató központot hoznak létre a belvárosban, amelyben galéria, zenekari próbaterem és mozi is lesz.
Fenyvesi Gábor elmondta, hogy a lakossági fórumok mintájára évente egyszer ifjúsági fórumot szerveznek.
Forrás: MTI