2024. május 30. - Janka, Zsanett

Száz bűncselekmény írható egy 14 éves fiú számlájára

Száz bűncselekmény, főleg lopások írhatóak egy alig 14 éves miskolci fiú számlájára, most társával próbált meg rabolni, a rendőrök elfogták mindkettőjüket - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.
2010. január 25. hétfő 16:08 - HírExtra
A miskolci rendőrkapitányság rablás kísérlete és más bűncselekmények miatt indított eljárást ismeretlen tettesekkel szemben, akik január 24-én egy emődi családi ház tulajdonosnőjétől pénzt követeltek, s miután nem kaptak, az asszonyt félrelökték, és behatoltak a házba - mondta Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A rablók értékek után kutattak, eredménnyel nem jártak, ám távozásukkor rázárták a megfélemlített nőre az ajtót.

A rendőrök hamar elfogták a gyanúsítottakat. Egy gyermekkorú fiú és társa megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. Az egyik, 14. életévét még el nem érő gyanúsított már nem ismeretlen a rendőrség előtt, hiszen fiatal kora ellenére már 100 bűncselekményt, főleg lopásokat követett el, illetve részese volt azoknak - tette hozzá Dobi Tamás.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását