Kultúra

Ünnep, negatív felhangokkal

Betiltotta a Magyar Kultúra Napjára tervezett III. Sárréti Civil Bált pénteken Kiss Sándor, a település fideszes polgármestere.

Tájékoztatása szerint a bált a Sárréti Kistérségi Egyesület szervezte, s ott adtak volna át több civil díjat, köztük a Magyar Kultúra Napja alkalmából adományozott kitüntetéseket.
Bangóné Borbély Ildikó, az egyesület elnöke, a bál szervezője este a tervezett rendezvény helyszíne előtt tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján önkényesnek nevezte a polgármester döntését, amellyel a rendezvény napján tiltotta be a bált.

"A rendezvényt a bárándi piaccsarnok nagytermében tartottuk volna 180 személy részvételével az Összefogás a Sárréti Kistérségért Egyesület szervezésében. A termet az épületet üzemeltető művelődési háztól elkértük, majd a tulajdonos polgármesteri hivatal vezetőjével, Kiss Sándor polgármesterrel is egyeztettük a programot.

Ma reggelig senki, semmilyen kifogást nem emelt rendezvényünk ellen. Sőt, Kiss Sándor polgármester még vendéget is hívott a bálra, s úgy volt, részt is vesz rajta. Ma délelőtt azonban hiába mentek segítőink megteríteni az asztalokat, csak a zárt ajtókat találták. Hiába mentem el személyesen a helyszínre, s próbáltam beszélni a polgármesterrel, illetve a jegyzővel, ők ígéretük ellenére több órás várakozás után sem jelentek meg" – ismertette a részleteket Bangóné Borbély Ildikó.

Az egyesület elnöke szerint a polgármester minden indok nélkül akadályozta meg a Magyar Kultúra Napjára tervezett bált, ahol kitüntetést vehetett volna át a bihartordai könyvtár és a bárándi citerazenekar, s átadták volna a Civilbarát Önkormányzat és a vállalkozói díjakat is.

Bangóné Borbély Ildikó hozzátette: "A rendezvényre a határon túlról érkezett 30 erdélyi polgármester is részt vett volna.

Csontos János szocialista országgyűlési képviselő, a bál fővédnöke, aki a kulturális miniszter nevében adta volna át a kitüntetéseket a bálon, egyértelműen politikai döntésnek nevezte a fideszes polgármester lépését.

A civil rendezvény elleni fellépés előre vetíti, hogy a Fidesz részéről milyen politikai kampányra lehet számítani a választások előtt – tette hozzá a politikus.

Az MTI az egyik szervezőtől megtudta: egész nap telefonálgattak, hogy lemondják a meghívottaknak a báli részvételt. Az Erdélyből érkezett polgármestereknek Püspökladányban szerveztek programot, s ott kapják meg elismeréseiket a kitüntetettek is.

Kiss Sándort, Báránd fideszes polgármesterét az MTI-nek nem sikerült elérnie, mobiltelefonját nem vette fel.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.