Belföld

Pokorni a normatíva-csökkentésről

Ötvenháromezer forinttal csökkent az elmúlt hét és fél évben a közoktatás normatív támogatása az első osztályos általános iskolásoknál - közölte Pokorni Zoltán pénteken Orosházán.

2002-ben, amikor elfogadták a Medgyessy-kormány 100 napos programját, és ötven százalékkal megemelték a pedagógusok fizetését, az első osztályos tanulók után 185 ezer forint állami normatívát kaptak a fenntartó önkormányzatok. Ez az összeg az idén 132 ezer forintra csökkent – mondta sajtótájékoztatóján a fideszes szakpolitikus.
A volt oktatási miniszter hangsúlyozta, eddig nem volt példa arra, hogy ráadásul nem szeptembertől, hanem a tanév közepén, január elsejével módosítottak az idei támogatáson.

Figyelembe kell venni azt is – mondta -, hogy 2002 óta összesen mintegy 40 százalékos volt az infláció, vagyis ha reálértéken számolnák a központi támogatásokat, akkor az idén megközelítőleg 300 ezer forint körül kellene alakulnia a normatívának.

A finanszírozás "szomorú következményének" nevezte, hogy elküldtek pedagógusokat, bezártak, vagy átszerveztek, összevontak oktatási intézményeket és közben romlottak az oktatás körülményei. Példáként említette a nagyobb osztálylétszámot.

Pokorni Zoltán szerint ugyancsak romlott a pedagógusok helyzete és megbecsülése. Mint mondta, az lenne kívánatos, ha az adott korosztály legrátermettebb tagjaiból lennének pedagógusok. Ezzel szemben az tapasztalható, hogy a tanári pályát egyáltalán nem a legfelkészültebb fiatalok választják. Ráadásul a pályán lévő pedagógusok harmada ötven év feletti, és alig tíz százalék a 30 év alattiak aránya.

Már most komoly problémának látszik – mondta -,hogy az új típusú tanárképzésben 2009 szeptemberében a természettudományos mesterképzésben kémiából országosan négy, míg fizikából mindössze egy hallgató kezdte meg tanulmányait.

Kitért arra is, hogy az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD harminc országa közül Magyarország a 29. helyen áll a pedagógusok jövedelme alapján, még Törökország és Mexikó is megelőzi.

Pokorni Zoltán a következő kormány elsőszámú feladatának nevezte a pedagógusok helyzetének rendezését. Mint mondta, ennek keretében szükség a van egy életpályamodell kidolgozására, ugyanakkor rendezni kell az ágazat finanszírozását is. A volt miniszter ez utóbbival kapcsolatban azt tartotta kívánatosnak, hogy a közoktatásban dolgozók bérköltségét központilag biztosítsák.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.