2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A múlt és a jelen összecsap!

Változik a világ, és ugyanúgy változnak a művészek is. Az hogy melyik melyiknek a hatására, azt jelen cikkünkben nem fejtegetnénk, csupán bemutatnánk két énekesnőt. Lady GaGa és Tina Turner összecsapásából mindenki vonja le konzekvenciát.
2010. január 23. szombat 15:29 - Győry S. József
Tina Turner

A kezdet

Anna Mae Bullock, vagyis művésznevén Tina Turner immáron a hetvenedik életévében jár. Igaz, a hölgyek korát nem illik firtatni, ám abban az esetben, ha a kor egy olyan fantasztikus pályafutást tett lehetővé mint az övé, akkor ez a kis udvariatlanság talán megbocsájtható.

A „Rocknagyi” csodás karrierje talán 1958-ra vezethető vissza, amikor is egy éjszakai szórakozóhelyen találkozott a Mississippi állambeli rhythm and blues muzsikussal, Ike Turnerrel, akit hossza kérlelés után sikerült meggyőznie arról, hogy vegye fel a zenekarába énekesnőnek. A kitartásának meglett a jól megérdemelt jutalma, hiszen a "Little Ann" nevet felvéve Tina lett a fénypontja annak a soul-revünek is, amelyet Ike Turner és zenekara, a Kings of Rhythm vezetett.

Csúcsról a szakadékba

Az átütő sikert 1960-ban, „ A Fool in Love” című dal hozta meg a számára. A dal hatalmas R&B-sláger lett, az amerikai pop-slágerlista 2. helyéig jutott. Ike megváltoztatta Bullock nevét Tina Turnerre, majd 1962-ben összeházasodtak. ( Ike 2007-ben hunyt el.) A hatvanas-hetvenes években Ike és Tina a csúcsra ért, revüjük hihetetlenül népszerű volt: Tina személyisége és a háttértáncosaik hihetetlen kunsztjai több neves sztárt is rajongójukká tettek, így Chert, Mick Jaggert, Elton Johnt, és nem utolsó sorban a „királyt”, Elvis Presleyt. 

Egyszer azonban minden jó véget ér: 1976. július 4-én egy országos turné dallasi nyitófellépésére készült a Revü. Az úton a házaspár csúnyán összeveszett, Ike felismerhetetlenre verte Tinát. Ezután, amíg Ike a szállodai szobájukban aludt, Tina mindössze harminchat centtel a zsebében megszökött és elhagyta férjét.

A (két) nagy visszatérés


A hetvenes évek második felétől kezdve a nyolcvanas évekig Tina kereste a helyét a popszakmában, és 1984-ben végre meg is találta azt. A Private Dancer című albuma 11 millió példányban kelt el, mondani sem kell, kirobbanó sikere volt a visszatérésnek szánt albumának: elnyerte "MTV Video Music Award"-ot,” és négy Grammy-díjat is bezsebelhetett érte. A filmes szakmában is többször megcsillogtathatta tehetségét. Az egyik legismertebb alakítása a Mel Gibson főszereplésével készült poszt-apokaliptikus kultfilmben, az 1985-ös Mad Max 3-ban „Entity nagynéni” volt.

A 90-es években több ismert előadóművésszel énekelt duettet, így Elton Johnnal, Cherrel, és Eros Ramazottival. 2000-ben egy turné után bejelentette a visszavonulását, ám 2008-ban ismét visszatért a világot jelentő színpadra. A rajongók nem felejtették el: bizton állíthatjuk, hogy még mindig a világ egyik legismertebb énekesnőjét tisztelhetjük Tina Turnerben. Eredményben, sikerekben gazdag alkotóéveket kívánunk neki.

Az Eros Ramazottival készült duettjének a videoklipjét, a Cosas De La Vidat itt tekinthetik meg.

Lady GaGa

Ki ez?

Stefani Joanne Angelina Germanotta, azaz egyszerűen csak Lady GaGa, 1986. március 28.-án, New-Yorkban látta meg a napvilágot, olasz származású internetes vállalkozók gyermekeként. ( Ritkán hallunk ilyesmit.) A hölgyet már szinte mindenki ismeri, igaz, egyaránt kap hideget és meleget is. Ő az a tipikus előadóművész, akit vagy szeret az ember, vagy kevésbé, ám ez mindenképpen az ő malmára hajtja a vizet. A csapból is ő folyik, és akivel foglalkoznak, az a sztár.

Mit csinál, milyen eredményekkel?

Stefani mindössze 20 éves volt, amikor az Interscope Recordsnál dalszövegíróként alkalmazták, ahol többek között a Pussycat Dollsnak is írt dalszövegeket, minden bizonnyal sikerrel, mivel 2007-ben az énekes-dalszerző Akon szerződtette őt saját lemezkiadójához a Kon Live Distributionhoz, és ő volt bemutatkozó albumának egyik producere is. 2008-ban jelent meg Lady GaGa első albuma The Fame. Az albumról addig 4 kislemez jelent meg, melyek közül kettő, a Just Dance és a Poker Face szinte minden slágerlistát vezetett világszerte. A Just Dance-ért még a 2009-es Grammy-díjra is jelölték a Legjobb Dance kislemez kategóriában.

Ő nem egy botrányhősnő?

A hölgy azonban nem csak az előadó művészetéről, hanem a botrányairól is ismert. Pózolt már majdnem anyaszült mezítelenül a Rolling Stones címlapján, valamit a nemi identitása is kérdéses egyesek szerint: egyszer elismerte hogy biszexuális, majd azt, hogy leszbikus. Korábbi cikkünk is bizonyítja ezt az állítását. Egy újabb szőke botrányhősnővel állunk szemben, vagy egy igazi, modern, vagány, amolyan kicsit alternatív, gondolkodásra inspiráló előadóművésszel?
 
Mindenki döntse el saját maga, ám az tény, hogy a mai tinédzser lányok közül jó páran őt tartják a példaképüknek. Nem baj, hadd csökkenjen a magyar társadalom...

Lady GaGa új albumáról itt tekinthetik meg a Bad Romance című számot.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását