2024. május 28. - Emil, Csanád

Sólyom: a kultúra tart össze minket

A magyar kultúra öröksége, szeretete, birtoklása és közösen folytatni akarása tartja egyben és alkotja a magyar nemzetet - jelentette ki Sólyom László a Magyar Kultúra Napja alkalmából megtartott ünnepségen vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén.
2010. január 17. vasárnap 16:27 - HírExtra
Az államfő a község református templomában rendezett ökumenikus istentiszteleten úgy fogalmazott: Kölcsey Ferenc Himnusza nem egyszerűen a magyar irodalom kiemelkedő teljesítménye, hanem annál is több; a költeményt az egész nemzet a szívébe fogadta, a Himnusz összeforrt a magyarság történelmével, annak szimbóluma, s elválaszthatatlan lett a hazaszeretettől. "Ezért mondhatjuk, hogy a Himnusz romolhatatlan, nem lehet vele visszaélni, mindig tiszta marad, nem válthatja le semmi, nem helyettesíthető semmilyen más zeneművel" - mondta.

Az államfő kiemelte: a magyar kultúra öröksége, szeretete, birtoklása és közösen folytatni akarása tartja egyben, és alkotja a magyar nemzetet, amelynek fontos alapköve a nyelv. Leginkább ezért kell áldozatra készen lenni - figyelmeztetett Sólyom László. Ma a magyar nyelvért elsősorban az országhatáron kívül élő nemzetrészeknek kell naponta áldozatot hozni az asszimilációs nyomás ellenében, ezért az anyanyelv használata a határon túl általános emberi jogi, valamint létkérdés is egyben - mondta.

Az ünnepségen Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, és Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye püspöke hirdetett igét, ezt követően a Kölcsey Társaság emlékplakettjével tüntették ki Jankovics Marcell Kossuth-díjas filmrendezőt. A társaság által 1995-ben alapított díjban azok a művészek részesülhettek, akik sokat tettek a magyar kultúra megőrzéséért.

Az elmúlt három évben Szabó Dénes karnagy, Szilágyi István író és Nagy Gáspár költő kapta meg az elismerést, de a korábban a díjazottak között volt Makovecz Imre építész és Csoóri Sándor költő is. Az istentisztelet után megkoszorúzták a település református temetőjében Kölcsey Ferenc síremlékét, ahol a köztársasági elnök is elhelyezte az emlékezés virágait.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását