Belföld
MSZP: Répássy „foglalésról” beszélt
Az MSZP szerint a fideszes Répássy Róbert pártjának a közigazgatást totálisan elfoglaló terveiről tartott sajtótájékoztatót.
Nyakó István, az MSZP szóvivője csütörtökön az MTI-nek az ellenzéki képviselő sajtótájékoztatójára reagálva elmondta: Répássy Róbertet csúnyán megvezette a saját kommunikációs osztálya, mert valószínűleg a Fidesznek a közigazgatást totálisan elfoglaló terveit adták a kezébe, és arról tartott sajtótájékoztatót.
Emlékeztetett arra, hogy Répássy Róbert is országgyűlési képviselő volt akkor, amikor a Fidesz a 2002-es választások előtt több száz embert kiemelt köztisztviselőként sok százezer forintos jövedelemmel tisztelt meg.
Hozzátette: a fideszes politikus is tudhat arról, hogy Lakiteleken folyik azon pártaparátcsikok képzése, akiket a közigazgatás felső szintjeire akar berakni a Fidesz.
Okosabb lett volna, ha Répássy Róbert csendben marad – mondta Nyakó István, aki úgy véli, az ellenzéki politikus el akarja terelni ezekről a tényekről a figyelmet.
Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója csütörtökön közölte: a Fidesz kormányra kerülése esetén nem fogja tétlenül nézni az MSZP-s "ejtőernyősöket és pártkomisszárokat" a fontos funkciókban.
Úgy fogalmazott, a Gyurcsány-korszak napról napra újabb támadásokat indít: "saját kádereiket, pártkomisszárjaikat ejtőernyőztetik sok évre előre fontos pozíciókba".
A politikus erről annak kapcsán beszélt, hogy a Heti Válasz – mint ismertette – újabb kéttucat "ejtőernyősnek, pártkádernek" a bebetonozásáról írt. "A Bajnai-kormány bebetonozottjai" között említik többek között számos diplomáciai tisztség betöltőjét, a magyar uniós biztost, a Központi Statisztikai Hivatal elnökét és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Felügyeleti Tanácsának elnökét.
Forrás: MTI