Belföld

Nem tettek le az építkezésről a Tubesen

Amint az időjárás megengedi, folytatódik a Tubesre tervezett NATO-radar beruházása mondta Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium (HM) szóvivője a Népszavának.

A lap keddi számában megjelent írás szerint jelenleg az adminisztratív ügyeket intézi a tárca, azután tavasszal ismét elkezdődik az építkezés, hogy a csúszásából adódó károkat csökkenteni tudják.

A szóvivő kijelentette, a HM fenntartja azt a – még a bíróság felülvizsgálati eljárása előtt tett – felajánlását, amely szerint a pécsiek figyelemmel követhetik a beruházást és azt, hogy az engedélyeknek megfelelően járnak el.

Azzal, hogy folytatódhat az építkezés, szavatolni lehet Magyarország biztonságát – mondta a szóvivő.

A Fővárosi Bíróság november 27-én utasította el jogerősen azokat a beadványokat, amelyek megtámadták a NATO-radar kiépítését engedélyező miniszteri határozatot.
A napokban Páva Zsolt (Fidesz) pécsi polgármester vezetésével tiltakozó akciót tartottak a beruházás ellen, és sorompóval zárták le a Tubesre vezető utat.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.