Külföld

Megkezdődtek az államfői beszédek a klímacsúcson

Röviddel egy óra előtt Nafi Ali Nafi, a szudáni kormánypárt egyik vezetője - egyben a G77 csoport feje - beszédével megkezdődtek az állam- és kormányfők beszédei Koppenhágában, az ENSZ klímatárgyalásokon.

A most kezdődött magas szintű plenáris ülésen – amely csütörtökön is tart majd – több mint 110 állam-és kormányfő szólal fel. Az eredetileg későbbre tervezett eseményt azért hozták előbbre, hogy holnap már megkezdődhessenek az érdemi tárgyalások. Bajnai Gordon magyar miniszterelnök csütörtökön tart beszédet a plénum előtt.

A Dán Külügyminisztérium adatai szerint szerdán és csütörtökön összesen 119 állami és kormányzati vezető – beleértve 9 alelnököt – mond beszédet a konferencián.

A klímacsúcs hivatalos honlapja szerint a 119 vezető országai a világ GDP-jének 89, népességének 82 százalékát teszik ki, és a globális üvegházgáz-kibocsátás 86 százalékáért felelnek.

Az említett csaknem 120 ország között van a világ 20 legnagyobb gazdasága és a 15 legnagyobb szennyező állam.

Szerdán tart beszédet többek között José Manuel Barroso, az Európai Bizottság régi-új elnöke, Melesz Zenavi etióp miniszterelnök, az Afrikai Unió tárgyalódelegációjának vezetője, Szaad Haríri libanoni miniszterelnök, és Robert Mugabe zimbabwei elnök.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.