Belföld

Trükközést sejt a Fidesz

Szocialista "trükközést" sejt az erzsébetvárosi Fidesz az ingatlanügyek miatt előzetes letartóztatásban lévő Gál György VII. kerületi képviselő mandátumának megszüntetése ügyében.

Vattamány Zsolt, a Fidesz kerületi frakcióvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzata (szmsz), valamint munkaterve szerint Erzsébetvárosban december 18-án testületi ülést kell tartani.

Miután Gál György a letartóztatása óta eltelt több mint egy évben nem vett részt az üléseken, a törvény értelmében a képviselő-testületnek a december 15-e utáni első, tehát a december 18-án soros rendes ülésén meg kell állapítania a mandátumának megszűnését – mondta. Szerinte ha december 18-ára nem, vagy korábbra hívják össze az ülést, "akkor nyilvánvaló, hogy trükközni akarnak".

Az utóbbi időben "annyi trükközést láthattunk már a kerületi szocialista vezetőktől, hogy csak remélni tudjuk, nem leszünk megint valami gyerekes próbálkozásnak az áldozatai" – fogalmazott Vattamány Zsolt.

Hangsúlyozta, remélik azt is, hogy nem próbálják megmagyarázni, miért kellene például a határidő lejárta előtti napra, vagyis december 14-re rendkívüli testületi ülést összehívni, tovább halasztva így a súlyos bűncselekményekkel gyanúsított Gál György volt gazdasági bizottsági elnök mandátumának a megszüntetését.

Gál György mandátumának megszűnését – mivel "több mint egy éve a rácsok mögött van" – a képviselő-testületnek meg kell állapítania, majd időközi választást kell kiírni – közölte Vattamány Zsolt.

Az MTI kérdésére a fideszes frakcióvezető hozzáfűzte, ha csütörtökön nem hívják össze, akkor december 18-án nem lesz rendes ülés. (A rendes ülést nyolc, a rendkívülit három nappal korábban kell összehívni.)

A Központi Nyomozó Főügyészség különösen nagy kárt okozó,
üzletszerűen, társtettesként, bűnszervezet tagjaként elkövetett
csalás és más bűncselekmények miatt nyomoz az erzsébetvárosi
ingatlanügyben.

A kerület szocialista polgármesterét, Hunvald Györgyöt – aki
február 12-e óta van előzetes letartóztatásban – tucatnyi tényállás
kapcsán többek között hivatali vesztegetéssel, hivatali
visszaéléssel, hűtlen kezeléssel és csalással gyanúsítja a
főügyészség, amelyeket bűnszervezetben követett el.

Az ügyben összesen 21 gyanúsított van, köztük a VII. kerületi önkormányzat gazdasági, illetve pénzügyi bizottságainak SZDSZ-es elnöke Gál György és Kardos Péter, valamint az ügyben szereplő értékbecslő.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.