Gondolataink
Kiáltás a semmibe?
Naponta 25.000 ember hal éhen az ENSZ jelentése szerint, de legalább megépült a világ legnagyobb luxushajója. Tragikus, de ma erről szól a világ. Akik meg tehetnének valamit, azok persze hajókáznak.
Tágas, panoráma ablakomon át szemlélem a hatalmas kertet, és a gyönyörű, saját tavamat: a büszkeségemet. A felkelő nap aranysugarai, egyfajta mennyei hidat alkotnak a két part, a kastélyom, és a végtelenség között, hisz amerre a szemem ellát, az mind az enyém, csak is az enyém! Szeretek így szemlélődni, hiszen időm, mint a határtalan tenger. Vagy legalábbis ma addig van időm, míg a helikopterem megérkezik. Na, igen, van aki megérdemli ezt a gazdagságot: nem úgy, mint a sok szerencsétlen idióta! Miért is kellene őket sajnálnom?
A „legek.”
Igaz hogy az elmúlt évben 18 milliárd dollárt veszített a válság miatt, ám Ismét Bill Gates volt a világ leggazdagabb embere a 2009-es esztendőben. Vagyona megközelítőleg 40 milliárd dollárra tehető, ám valójában ő maga sem tudja, hogy mennyi az annyi. Hihetetlen gazdagságát az általa alapított Microsoftból szerezte.
A második leggazdagabb ember jelen évben egy bizonyos Warren Buffett volt, akinek vagyona még úgy is 37 milliárd dollár volt, hogy a válság 25 milliárddal tépázta meg a vagyonát. Buffett úr nevéhez fűződik a hatalmas befektetési társaság, a Berkshire Hathaway, melyet még a hatvanas évek közepén alapított.
A harmadik leggazdagabb embert Carlos Slim Helunak hívják, az úriember távközlésben utazik. Vagyona 35 milliárd dollár, ám ő is 25 milliárd dollárt veszített a tavalyi esztendő során, ugyanúgy, mint a második helyezet, Warren úr.
Ha a számok beszélni tudnának
Bár ezek a jeles urak igaz, adakoznak, de mi lenne, ha minden pénzükkel a szegénység megszűntetéséért küzdenének?
Számoljunk egy kicsit. Csak a dobogósok vagyonát összeadva egy olyan összeget kapunk, melyet elképzelni is igen nehéz. 112 milliárd dollár. Vagyis ha jelen pillanatban a dollár árfolyama 181,6 forint, akkor a három úr vagyona magyar valutára átszámítva húszbillió-háromszázharminckilencmilliárd-kétszázmillió forint. Hihetetlen összeg! Ha egy kilométer autópálya megépítésének költségét egymilliárd forintra tesszük, akkor ez a három úr együttesen 20.339 kilométert tudna építeni belőle. (A Föld átmérője 12.756 kilométer.)
Az ENSZ jelentése szerint megközelítőleg 25.000 ember hal éhen naponta. Ez több mint tragikus, pláne úgy, hogy a többség még gyerek. Persze ez „csak” az éhhalál, Földünkön jelen pillanatban 180 millió alultáplált gyerek él. Mit kezdhetne ez a három úriember a pénzével? Nos, ez nem kérdéses! Rendezhetnének egy egész éves, globális „kajapartit”! Hiszen minden gyermekre több mint egymillió forintot tudnának költeni, vagyis egy esztendőre biztosítani tudnának számukra elegendő élelmiszert. Ki tudja, hány leendő kvantumfizikus, művész, sportoló kerülne ki a 180 millió alultáplált gyerek közül, csak nincsen lehetőség a tehetségük kibontakoztatására: sajnos a mindennapi élelemszerzéssel vannak elfoglalva, és ha ez nem sikerül, akkor már nagyon közel van az éhhalál…
Amelyik kedves olvasó másodpercre pontos statisztikákra kíváncsi, ajánlom ezt az oldalt.
@@
De mit csinálnak a gazdagok?
Persze nem lehet általánosítani, de mégis azt kell hogy mondjam: érdemben semmit. A példámban igaz hogy a leggazdagabb embereket vettem alapul, de mégiscsak három magánszemélyről volt szó. És mi van a többivel? Gondoljunk bele, hogy mi lenne akkor, ha nem csak a három leggazdagabb, hanem mondjuk a legtehetősebb 10.000 mondaná azt, hogy elég! De szép is lenne! De térjünk vissza a kiábrándító valósághoz.
Luxushajókázás
Hatalmas szenzáció, az Oasis of the Seas, vagyis a világ legnagyobb óceánjárója a Karib tengeren cirkál, december eleje óta. A jármű 360 méter hosszú, 47 méter széles, és 72 méter magas: a kolosszus 6216 utast képes befogadni. Hogy megértsük azt, hogy ez mekkora szenzáció, íme egy majdnem százéves rekord. A legendás – és hírhedt – Titanic, mindössze 2213 fő befogadására volt képes, hossza „csupán” 269 méter volt.
A gigantikus „teknőben” minden van mi szem-szájnak ingere. Korcsolyapálya, bárok, egy 1380 főt befogadó óriási színházterem, egy hatalmas kaszinó, szörfszimulátor, sportpályák, valamint egy minigolfpálya is szórakoztatja a nyílván nem felpuffadt hasú, etióp gyerekekből összeverbuválódott utazóközönséget.
Persze nem csak luxuskabinokkal van felszerelve a „lélekvesztő”. 3-4 csillagos hotelszoba áráért már kibérelhető egy piciny kajüt. De akkor még nem étkeztünk, nem szórakoztunk, nem költöttünk mindenféle hülyeségre . Pesrze örülnünk kellene, megépült a földkerekség legnagyobb luxushajója! Még párezer évnyi munka, és a legszegényebb ember is kibérelheti a legkisebb szobát, és elfogyaszthatja a legszerényebb fogást.
Űrutazgatás
A magyar származású Charles Simonyi, már kétszer is járt a világűrben, pedig a vagyona meg sem közelíti a fent említett jeles urak vagyonát: ő csak szerény, 1 milliárd dollárnak a gazdája. Az első utazása átszámítva „mindössze” négy és félmilliárd forintjába került, a másodikért már közel hat és fél milliárd forintot kellett kipengetnie. Csekélység. Tehát űrutazás. Hmm… nem rossz! Végülis vannak olyanok, akinek már csak ez számít kihívásnak.
Átjáró egy másik világba
Miért ne? A technika ugyan még nem adott, de az elengedhetetlen kutatáshoz és fejlesztéshez a pénz már megvan: készpénzben, bankszámlákon, luxushajókon repülőgépekben, gépkocsikban, műtárgyakban, vállalatokban, luxuskurvák divattárában és még ki tudja mi mindenben? Nyissák hát meg a féregjáratot a szegények számára, akik Quinn Malloryhez hasonlóan átcsusszanhatnak egy párhuzamos világba! Ott talán nincs éhezés, szegénység. És persze nincs liberalizmus, hiszen a tények nevetségessé teszik ezt az eszmét: egyenlőség, szabadság, testvériség? Ezek után kissé furcsán hangzik ez a jelszó, nem? Hiszen egyenlők és egyenlőbbek mindig is voltak, és lesznek is. A jelek szerint mindenképpen.