Bűnügy

Járőrök védik a fenyveseket

A fenyőlopások megelőzése érdekében ismét éjjel-nappal járőröznek a rendőrök és a polgárőrök azokban a dél-zalai falvakban, ahol jelentős mennyiségben termesztik a karácsonyfának való örökzöldeket - közölték az érintett települések polgármesterei hétfőn az MTI-vel.

Az elsősorban novemberben, decemberben elszaporodott falopásokat megelégelve tavaly szervezte meg először négy dél-zalai falu a közös járőrszolgálatot, amit az elmúlt napokban ismét létrehoztak – mondta Kanász János, Surd polgármestere. A Nagykanizsától délre eső települések közül Surd, Liszó, Nemespátró és Belezna a rendőrséggel kötött megállapodásban vállalta, hogy "benzinpénzzel", azaz anyagilag is hozzájárul a járőrözéshez, így ezekben a falvakban nappal és éjszaka egyaránt figyelik a fenyveseket és a közutakat.

A polgármester úgy látja: miután a járőrözésnek köszönhetően már tavaly sem volt ebben a térségben falopás, az összességében több százezer forintos kiadás megtérül, hiszen sikerül ezáltal megvédeni az emberek vagyonát. Surdon például a lakosok legalább 90 százaléka foglalkozik a fenyők termesztésével, ez a megélhetésük egyik legfőbb forrása.

Surdon 40-45 polgárőr munkálkodik, ők folyamatos váltásban, két kocsival járják a környéket és mindig van velük rendőr is.

Gilicze Sándor, a szomszédos Nemespátró polgármestere úgy véli: a tolvajok sajnos ma már rafináltabbak, a tapasztalatok szerint sokszor nappal indulnak el, és papírokkal is próbálkoznak, amelyek szerint nekik "engedélyük" van a fenyő vagy a gally szedéséhez.

A faluban nemrég már volt nagyobb mennyiségű lopás, októberben négy telektulajdonos fenyőit gallyazták le, de a november közepétől karácsonyig tartó járőrözés idején a tolvajok már nem nagyon mernek próbálkozni.

A polgármester hozzátette: ebből a dél-zalai térségből származik az ország karácsonyfáinak jelentős része, az itt élők szinte mindegyike foglalkozik "fenyőzéssel". A legtöbb nemes fenyőt – főleg normannt és ezüstöt – itt nevelik az ültetvényeken, de senki ne higgye, hogy ez egyszerű pénzkereset, mert a dombvidéken 8-10 évig kell gondozni a fákat, mire azok eladhatóvá válnak – mondta a település vezetője.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.