Belföld

Újabb milliárdoak különítenének el útépítésre

Békéscsaba szocialista országgyűlési képviselője a költségvetési törvényjavaslat zárószavazása előtt ismét benyújtotta azt a javaslatát, hogy különítsenek el hárommilliárd forintot a tervezett M44-es gyorsforgalmi út építésének előkészítésére - közölte az MTI-vel Molnár László szerdán.

A kormánypárti képviselő elmondta: a parlament hétfőn a KDNP javaslatára nem szavazott az általa benyújtott, hárommilliárd forintos javaslatról, ami a Békéscsaba és Kecskemét közé tervezett út tervezésének, kisajátításának és régészeti feltárásának költségeit támogatta volna.

Mint mondta, ezzel szemben az Országgyűlés elfogadta az M60-as út további tervezéséhez kapcsolódó egymilliárd forintos indítványt. Így a házszabály alapján a képviselők már nem is szavazhattak javaslatáról. A szocialista képviselő szerint sok frakciótársa és több fideszes képviselő is úgy támogatta a kereszténydemokrata javaslatot, hogy nem tudta, ezzel ellehetetlenítik az M44-es útról szóló módosító indítványáról a szavazást.

Molnár László szerint egyébként az Országgyűlés nem is szavazhatott volna a KDNP javaslatáról, hiszen az M60-as gyorsforgalmi út további tervezéséről nem szól a korábban elfogadott, a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztéséről szóló törvény, szemben az M44-essel.

Molnár László ezért ismét benyújtotta javaslatát abban bízva, hogy jövő hétőn, a költségvetési törvényjavaslat zárószavazása előtt sikerül azt elfogadtatnia a parlamenttel.
Hozzátette: tudomásul veszi, hogy az M60-as út további tervezéséhez forrásokra van szükség, ezért azt tudja támogatni, hogy az eredetileg tervezett 160 millió forint helyett 500 millió forint jelenjen meg erre a célra a következő évi költségvetésben.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.