2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Már kinőttük a Földet

Már közel másfél Földre lenne szükség ahhoz, hogy fenntartható módon kielégítse az emberiség bioszféra iránt támasztott igényeit - derül ki a Global Footprint Network legújabb jelentéséből.
2009. november 25. szerda 21:43 - HírExtra
Az ökológiai lábnyom koncepcióját kidolgozó Mathis Wackernagel vezette nemzetközi kutató-tanácsadó cég jelentése a jelenleg rendelkezésre álló legfrissebb, 2006-os adatokon alapul.

A szándékoltan a koppenhágai klímacsúcs előszobájában megjelentetett tanulmányból kiderül: az emberiség 44 százalékkal nagyobb mértékben használja a bioszférát természeti erőforrások kivonására és a szén-dioxid-kibocsátás elnyelésére, mint amennyit az fenntartható módon biztosítani tud.

A globális lábnyom 2006-ban 1,4 Földnél járt, ami 2 százalékkal nagyobb, mint 2005-ben és 22 százalékkal több, mint egy évtizeddel korábban. A növekedés egyszerre köszönhető a szaporodó népességnek és a bővülő egy főre eső fogyasztásnak. Mindeközben a biokapacitás - a "kínálati oldal" - nem nőtt, sőt valószínűleg kis mértékben csökkent - állapítja meg a jelentés.

Az egyes országok "ökológiai egyenlege" azonban messze nem azonos. Ha minden ember úgy élne, mint egy átlagos amerikai, az emberiségnek 5 Földre lenne szüksége a fenntarthatósághoz. Európa átlaga 2,5 Föld, Kínáé jelenleg 1, Indiáé pedig 0,4. A legnagyobb zöldtöbblettel rendelkező, kevesebb mint "egyharmad Földet fogyasztó" országok közé tartozik Malawi, Haiti, Nepál és Banglades.

Más oldalról: az Egyesült Államok jelenleg a világ teljes biokapacitásának 23 százalékát használja, míg Kína körülbelül 21 százalékát. E két ország együttesen tehát az emberiség természet iránti igényeinek - azaz a természeti erőforrásoknak és az elnyelő kapacitásnak - közel a felét használja.

A kutatók több mint száz ország lábnyomát számították ki, s megállapították, hogy összességében az államok 80 százaléka ökológiai deficittel rendelkezik, azaz természeti erőforrásokat importál külföldről, feléli saját készleteit és szén-dioxiddal tölti fel a légkört és az óceánokat.

A Global Footprint Network szerint a jelenlegi trendeket figyelembe véve a globális ökolábnyom a 2030-as évek elejére két Földre nőhet. Összehasonlításképpen: 1961-ben az emberiség még alig használt több mint "fél Földnyi" biokapacitást.

A kijózanító eredmények ellenére a szervezet szerint van ok bizakodásra. “A jó hír az, hogy sok kormány, mellyel együtt dolgozunk - Ecuadortól az Egyesült Arab Emírségekig - lépéseket tesz az ország ökológiai lábnyomának csökkentésére, attól függetlenül, hogy mi történik majd decemberben Koppenhágában" - idézi a jelentés Mathis Wackernagelt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását