2024. június 18. - Arnold, Levente

Fontos döntés előtt az EU

Az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfői rendkívüli találkozót tartanak csütörtök este Brüsszelben, hogy eldöntsék, kik töltsék be azokat az uniós csúcstisztségeket, amelyeket a december elsején hatályba lépő Lisszaboni Szerződés hív életre.
2009. november 18. szerda 13:23 - HírExtra
Politikai szempontból kiemelkedő jelentőségű az Európai Tanács elnökének, valamint az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének - uniós diplomáciai apparátussal megerősítendő - posztja. A tagállami kormányokat képviselő Tanács főtitkárának a személyéről is dönteni kell, de ez a beosztás nem döntéshozó, hanem sokkal inkább adminisztratív jellegű.

A főképviselő egyben az EU legfőbb végrehajtó testületének, az Európai Bizottságnak is alelnöke lesz, tehát e tisztség elnyerőjének az országa már nem jelölhet külön biztost a Bizottságba.

Az Európai Tanács elnökének és a főképviselőnek a kiválasztásakor több szempontot igyekeznek összehangolni: jobboldal és baloldal, nagy és kis tagországok, régiek és újak közötti arányokra, a földrajzi elosztás szempontjára, sőt a nemek egyenjogúságára is próbálnak tekintettel lenni.

Miután José Manuel Barroso, az Európai Bizottság régi-új elnöke jobbközép irányzatú politikus, a most eldöntendő két csúcstisztség egyike - mégpedig az eddigi megnyilatkozások szerint valószínűleg a főképviselői poszt - a méltányosság alapján a balközépnek jár.

Az elnökjelöltek közt Herman Van Rompuy belga kereszténydemokrata miniszterelnököt emlegetik a legesélyesebbként, a főképviselői posztra pedig - úgy hírlik - a szocialisták körében Massimo D'Alema volt olasz miniszterelnök a favorit. A döntéshez politikai szempontból jó lenne, de jogi értelemben nem szükséges a teljes egyetértés, elég a minősített többség is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását