Más hangnem

A keddi megbeszélés után Barack Obama, Amerika elnöke kapott egy esélyt arra, hogy meggyőzze a Kínát az Egyesült Államok érdekeinek fontosságáról. Hu Csin-Tao pártfőtitkár ugyanis nem bizonyult túl egyezség-késznek a jüan mesterségesen alacsonyan tartott árfolyamának felemelésével kapcsolatban, ami jelenleg Amerika legnagyobb problémája - legalábbis Kínával kapcsolatban. Ám a mai napon Wen Jiabao miniszterelnökkel találkozik az elnök, aki inkább átéli a napi gazdasági konfliktusokat, mint Hu, így vele a megegyezés reménye is nagyobb.

Az elemzők mindkét oldalon izgatottak, mivel az eddigiek alapján Obama látogatásával nem történik azonnali irányváltás egyik ország életében sem, és így a korábbi ellentétek még egy ideig fennmaradnak. Egyes elemzők szerint egy-két generációnyi időnek is el kell telnie addig, amíg a két ország kapcsolata normalizálódik. Wen nyilatkozatai viszont bizakodásra adhatnak okot. Egy közleménye szerint, „Kína nem törekszik kereskedelmi többletre Amerikával folytatott üzletei során, hanem az egyensúly megteremtése a célja”, míg egy másikban a kölcsönös bizalom erejére apellált. Az is elhangzott, hogy Kína segít a világnak kikeveredni a válságból és hogy üdvözli Amerika Kínával szembeni pozitív fordulatát. A kérdés csak az, hogy valóság is áll-e a szavai mögött?

Sokat mondó tény az, hogy a miniszterelnök egy szóval sem emlékezett meg a valuta-problémáról, sőt célzás sem érkezett az irányba. Így valószínűleg nem fogja megnyugtatni azon amerikai cégeket, befektetőket és politikusokat sem, akik szerint a jüan befagyasztása miatt van Amerikának igen jelentős kereskedelmi deficitje Kínával szemben (22.1 milliárd dollár), sőt a világgazdaság lassú helyreállását is ez akadályozza.

Utak, falak

Obama a miniszterelnökkel folytatott beszélgetés után meglátogatta a Kínai Nagy Falat, amely Kína nagyságának és bevehetetlenségének jelképe. Azonban nem csak Kína látszik bevehetetlennek Obama számára, hanem a föld megmentésének kísérlete is. Ugyanis sokak szerint ez fog eldőlni a decemberi koppenhágai klímacsúcson, amire nem nagyon körvonalazódik semmilyen konkrét javaslat - pedig a kiotói egyezmény hamarosan lejár, és egy újat kell a helyébe léptetni. Erről az ügyről is csak biztató ígéretek születtek Kínában, konkrét számok helyett.

Obama nyilatkozata szerint „nem egy olyan egyezmény kell, hogy akarunk egy egyezményt”. Lars Loekke Rasmussen Dán miniszterelnök szerint - aki épp egy 44 országot érintő, a témában összehívott informális találkozóról jövet beszélt - Koppenhágában „le kell tennünk konkrét számokat az asztalra. Le kell szögezni az elérni kívánt célokat, a szükséges tetteket, és az ehhez szükséges költségvetést”. Annyi biztos, hogy Amerika és az EU szerint egy legalább 10 milliárd dolláros alapot kellene összedobni a fejlődő országok klímavédelmi megsegítésére - amire még nem tudni, hogy gyűlne össze a pénz.

Azonban még mindig nem körvonalazódik az, hogy ki mennyivel szennyezzen többet, ki mennyit adjon abba az alapba, amely alapján lehet segíteni a fejlődő országok szennyezés-mentesítését - sőt még az alapelveken is vita van. India szerint például minden egyes embernek meg kellene fizetnie a világ megmentésének az árát - vagyis ahol egy fő a legtöbbet szennyez, az az ország fizetné a legtöbbet. Ez pedig egyértelműen Amerika lenne…

Háborúban

Bár az afganisztáni elnökválasztás eldőlt, de ezzel csak megszaporodtak a kérdőjelek. Hamid Karzai afgán elnök még nem alapít kormányt, hanem arra vár, hogy Amerika fog-e újabb katonákat küldeni országába, vagy sem (és ha igen, mennyit). Obama viszont még mindig nem döntött - pedig a nyomás mindkét oldalról napról napra nő. Kérdéses az is, hogy az ENSZ hogyan kurtítja meg a segélyszervezetének létszámát az ellenük elkövetett merénylet után. A legnagyobb kérdés pedig, ami mindenkit foglalkoztat: a tél leszálltával vajon tovább nő a tálib agresszió, vagy csökken valamelyest?

A legaggasztóbb, hogy nem csak a szakértők, hanem a nép sem tudja, hogy mi fog történni. Egyesek szerint Karzai tanult a hibáiból, és most már teljes őszinteséggel fogja szolgálni a népet, mások szerint pedig most nem kormány áll Afganisztán élén, hanem egy tolvaj banda. Azonban ha a jövőről kérdezik őket, azt mondják, hogy „Isten tudja”. Ezt az elnök egykori kihívója, Abdullah Abdullah is megerősíti: véleménye szerint nagy bizonytalanság és az aggodalom az emberek közt. Biztonság nélkül pedig nincs üzlet.

Az elnök állítólag csak akkor fogja meghozni a végső döntést, ha visszatér ászai körútjáról - talán épp hálaadás napján. Obama döntését az ottani üzletemberek, amerikai és NATO-csapatok egyaránt várják, hisz ettől függ jövőjük. És a válasz az ázsiai körút alatt fog megszületni.