Belföld

Elektronikus levéles támadás

Hamis, Karsai Józsefet támadó elektronikus levelet kapott a szocialista párt mezőkovácsházi szervezete.

A Bakos István mezőkovácsházi polgármester nevében továbbított levélről Karsai József, az MSZP országgyűlési képviselője, Battonya polgármestere az MTI-nek szerdán azt mondta: nem is feltételezte a polgármesterről, hogy ilyen levelet írt volna, azért megkereste őt, s miután kiderült, hogy hamisított elektronikus levélről van szó, szerdán közösen tettek feljelentést a helyi rendőrségen.

A levél – egyebek mellett – drogkereskedéssel vádolta meg Karsai fiát. De meggyanúsították a képviselőt is azzal, hogy korábban pénzt fogadott el Mezőkovácsháza előző polgármesterétől, akit időközben jogerősen elítélt a bíróság.

Karsai József elmondta: nem az első eset, hogy családját ilyen "aljas módszerekkel" támadják, akár a fiára is utalva.

"A fiam nem szokott politizálni, Battonyán, a földeken dolgozik" – mondta.

A Békés Megyei Online-nak (beol.hu) nyilatkozó Bakos István szerint valakik össze akarják őt ugrasztani Karsai Józseffel. Mint mondta, vannak kérdések, amelyekben nem értenek egyet egymással, de emberileg teljesen normális a kapcsolatuk.
"Az én nevemben ne írogasson senki" – szögezte le.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.