2024. május 28. - Emil, Csanád

Lelőtték egy iszlamista csoport vezetőt

Amerikai rendőrök szerdán tűzpárbajban lelőtték egy helyi radikális iszlamista csoport vezetőjét Detroit külvárosában - közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szóvivője.
2009. október 29. csütörtök 10:33 - HírExtra
Az FBI ügynökei éppen őrizetbe akarták venni az 54 éves Luqman Ameen Abdullahot és tíz társát egy raktártelepen egyebek mellett illegális fegyvertartás címén, amikor a férfi tüzet nyitott rájuk, és a kialakult tűzpárbajban lelőtték. A Christopher Thomas néven is ismert Abdullah az Ummah nevű afro-amerikai muszlim radikális csoport imámja volt. Az iszlám hitre áttért amerikaiakból álló szervezet elsődleges célja, hogy iszlám államot hozzon létre az Egyesült Államok területén. A csoport hét tagját a hatóságok őrizetbe vették a tűzharc után, hárman még szökésben vannak.

A hatóságok gyanúja szerint az Ummah tagjai lopott autókkal, fegyverekkel, szőrmével kereskedtek, hogy forrást szerezzenek céljuk megvalósításához, sőt épületeket is felgyújtottak azzal a céllal, hogy pénzt csikarjanak ki a biztosítóktól.

Az FBI közlése szerint Abdullah, akit évek óta megfigyeltek, rendszeresen szent háborúra szólított fel egy detroiti mecsetben tartott prédikációiban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását