Schobert Norbert nem híve az eutanáziának, csak azt kívánja, hogy a hetek óta kómában lévő 103 éves pótmamájához kegyes lesz a sors, gyorsan, fájdalommentesen megy el


Élet és halál között lebeg Schobert Norbi szeretett pótmamája, Julika néni. Mint arról elsőként beszámoltunk, a 103 éves asszony hat héttel ezelőtt agyvérzést kapott, és ezután már nem tért magához. A hajdan mindig vidám Julikának csak a teste küzd, lélekben rég feladta a harcot: már a századik születésnapja után azt hajtogatta, hogy elég volt a földi létezésből. Most mégis életmentő gépek láncolják ehhez a számára már idegen világhoz.

„ Szívszorító, ami Julika nénivel történik” – mondja Norbi megtörten.

„ Nem tud kommunikálni, így azt sem tudjuk, egyáltalán érzékeli-e a világot, ami körülveszi. Mindig vidám asszony volt, szeretett élni, de az utóbbi időben egyre többször mondta, hogy minden dolgát bevégezte itt, és szívesen menne a szerettei után. Gondoljunk csak bele – teszi hozzá –, nincs már senki, de senki ezen a Földön rajtam kívül, akit ismert és szeretett. A testvérei, a családtagjai, a barátai már rég meghaltak. A kórházi gépek és a saját gondolatai minden társasága. Nem vagyok az eutanázia híve, hiszen egyikünk sem játszhat istent, de szerintem, ha tehetné, ő kérné, hogy ne tartsuk itt mesterségesen. Fájdalmas időszak ez számunkra, az édesapámat nemrégiben temettem el. Julika néni és a túl későn megtalált apám halála számomra olyan, mintha a gyermekkorom pillanatai a valóságból egyszer csak egy emlékkönyvbe vésődnének, a távozásukkal együtt a múltba vesznek azok is. „

„ A legborzalmasabb, hogy tehetetlen vagyok” – csuklik el a hangja Norbinak.

„Csak azt kívánhatom: Julika nénihez legyen kegyes a sors, és adja meg neki, hogy gyorsan, fájdalommentesen menjen el.”