Bűnügy

Húszéves minimumon az autólopások

Húszéves minimumra csökkent az autólopások száma tavaly az Egyesült Államokban, jóllehet az utakon guruló járművek mennyisége az utóbbi két évtizedben megkétszereződött - írta a hétfői USA Today.

A napilap szerint az autólopások számának csökkenését egyrészt a bűnszövetkezetek ellen a GPS nyomkövető technikán alapuló sikeres rendőrségi fellépés, másrészt a gyártók által a kocsikba szerelt korszerű lopásgátló berendezések magyarázzák.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) adatai szerint 2008-ban csaknem 957 ezer, vagyis 100 ezer lakosra vetítve 315 kocsit tulajdonítottak el. Ez kevesebb mint a fele annak, mint ahány lopás az 1991-es rekordévben történt, amikor 1,66 millió négykerekűnek kelt lába; akkor 100 ezer lakosra vonatkoztatva 659 autót loptak el.

Az Egyesült Államokban jelenleg több mint 245 millió autó van forgalomban, 1989-ben még csak 122 millió volt.

Az autótolvajoknak manapság sokkal nehezebb a dolguk, mint régen, az új kocsikba szerelt technikákat nem egyszerű kijátszani – mondta Russ Rader, egy a biztosítók által működtetett kutatóintézet, a HLDI szóvivője.

A szakértők szerint a tolvajokkal szembeni egyik leghatásosabb gyári ellenszer az elektronikus indításgátló, amely meggátolja, hogy a járműveket a tulajdonos slusszkulcsa nélkül elindítsák. A GPS-technika pedig 20 évvel ezelőtt még nem létezett.
Az 1989-ben újonnan forgalomba helyezett autóknak még kevesebb mint 5 százaléka esetében volt az alapfelszereltség része az immobilizer, ma már ez az adat 86 százalék.
Ezenkívül a rendőrség az elmúlt két évtizedben fokozott erőfeszítéseket tett több szövetségi államban az autólopásra szakosodott bűncsoportok felszámolására.

Arizonában, ahol korábban riasztóan sok jármű tűnt el, a törvényhozás 1992-ben külön munkacsoportot hozott létre a probléma kezelésére; részben ennek is köszönhető, hogy a lopások száma immár hatodik éve folyamatosan csökken.

A USA Today megjegyezte, hogy bár a kocsilopás esélye harmadára csökkent a 20 évvel korábbihoz képest, a biztosítási díjtételek alapvetően nem változtak, mivel a járművek megdrágultak.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.