2024. május 10. - Ármin, Pálma

Fiatal fiúk raboltak ki egy részeg férfit

Egy 13, illetve 15 éves fiú testvérpár rabolt ki egy ittas férfit Besenyődön az utcán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.
2009. február 4. szerda 12:15 - Hírextra
A két fiú még kedden éjszaka betért a település egyik kocsmájába, ahol az apjuk tartózkodott, s ekkor figyeltek fel a 40 éves ittas férfira, akit követtek távozása után - mondta Fülöp Gergely.

A százados tájékoztatása szerint a fiúk úgy gondolták, a férfi elég ittas ahhoz, hogy később ne emlékezzen megtámadására, amelyet elterveztek. Kerékpárjáról a fiatalabb gyermek leborította a férfit, akit bátyjával együtt megrugdostak, a zsebéből pedig elvették az aznap kézhez kapott segélyből az italozás után megmaradt húszezer forintot.

A megtámadott férfi könnyű sérüléseket szenvedett; a baktalórántházi rendőrőrs munkatársai pedig hamar elfogták a fiúkat. A 15 éves fiú ellen rablás megalapozott gyanújával indult eljárás, míg öccsét életkora miatt tanúként hallgatták ki. A bűncselekményről a rendőrség értesítette a gyámhivatalt és a gyermekjóléti szolgálatot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását