2024. április 20. - Tivadar

"Az első gól feloldaná a görcsöket"

„Az első gól kellene ahhoz, hogy a társaságban feloldódjon végre a görcs” – mondta el a HírExtrának harmadik csoportmérkőzésére készülő Debrecen trénere, Herczeg András. Interjú!
2009. október 20. kedd 17:39 - Gedei Szilárd
A legfontosabb kérdés, hiszen ezen akár a csapat annyira várt első gólja is múlhat: mi a helyzet a korábban sérüléssel, majd betegséggel küszködő csatárral, Rudolf Gergellyel?

Jó hírrel tudok szolgálni, Rudolf teljesen rendbe jött. Azt azonban még nem tudjuk, hogy milyen állapotban van, így azt sem, hogy mennyit fog bírni.

Mennyire van esély?

Csak késő délután derül ki, hogy mennyit vett ki belőle a betegsége, ötven-hatvan percet szerintem tud vállalni, a részletek azonban a számomra is csak később derülnek ki.

Ezek szerint szinte biztos, hogy Rudolf Gergő lesz az egyik csatár kedd este a Puskás Ferenc Stadionban. Lesz másik is?

Igen, mindenképp két csatárral küldöm pályára a csapatot. Rudolf mellett a francia Coulibaly is igazi támadót játszik majd.



A csatárokkal az ellenfélnél sincs gond. Bár a Fiorentina a szezon eddigi tétmeccsein sohasem lőtt két gólnál többet, mégsem mondhatnánk, hogy ezen a poszton gondban lennének.

Így van, ezt mi is pontosan tudjuk. Nem is tehetünk mást, mint hogy próbáljuk a védekezésünket minél szervezettebb formában tartani a meccs folyamán. Tudjuk, hogy milyen veszélyes játékosok fogják a kapunkat rohamozni.

Gilardino, Mutu, vagy éppen az előző körben a Liverpool ellen kettőt vágó Jovetics…


Ők mind olyan kreatív játékosok, akik bármikor képesek egy-egy váratlan megoldásra, nem véletlenül jegyzik például Gilardinót a nemzetközi klasszisok között. Nehéz lesz megállítani őket, de megpróbáljuk egy tervezett, tudatos csapatjátékkal ellensúlyozni a tudásbeli különbséget.

Kérdés, hogy sikerül-e. A Lyon elleni négygólos vereségnél például az volt a fő gond, hogy az ellenfél egyszerűen nem engedte, hogy a Debrecen a saját játékával próbálkozzon.

Nagyon sokan megkérdezik, hogy milyen felfogásban játszunk. Minden csapat azt szeretné játszani, amit tud, s amiben jó – ezt hívhatjuk a saját játékunknak. Csakhogy mindig ott van az ellenfél is, aki ezt – érthető módon – meg akarja akadályozni.



Nyilván a firenzeiek sem tesznek majd másképp.

Igen, sajnos még a magyar bajnokságban sem tudjuk mindig rákényszeríteni az akaratunkat az ellenfeleinkre, bármennyire is szeretnénk. A nemzetközi porondon pedig sokkal nehezebb ebből a szempontból. A Liverpool és a Lyon után a Fiorentina is klassziscsapat, mely idegenben is képes beszorítani egy kisebb együttest a saját térfelére.

Mi a megoldás?

Azokban az időszakokban kell majd a legtöbbet nyújtanunk, amikor ki tudunk szabadulni, és a Fiorentina nem fog nyomás alatt tartani bennünket. Ezekből kell majd kihoznunk a legtöbbet, ehhez azonban az kell, hogy a játékosaim közül mindenki a legjobbját hozza, és képesek legyenek egy igazán jó csapatjátékra.

A csapatjátékon túl pedig mindenki az első gólt várja…

Debreceni VSC-Fiorentina (olasz)
Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 20:45
Vezeti:
Craig Thomson (skót)
A DVSC kezdőcsapata:
Polekszics – Bodnár, Komlósi, Mészáros N., Leandro – Czvitkovics, Varga J., Kiss Z., Szakály P. – Coulibaly, Rudolf.
Igen, de azt ne felejtsük el, hogy a selejtezők során kilenc gólt is szereztünk, sajnos a csoportmeccsek során eddig nem tudtunk betalálni. Természetesen ez a játékosokat is bosszantja, szinte mindegyikük szeretné azt az első találatot. Ráadásul azért is fontos lenne, mert úgy érzem, ez kellene ahhoz, hogy a görcs feloldódjon a társaságban.

A szurkolókra nem lehet mondani, hogy görcsösek lettek volna eddig.

Mióta negyvenkétezresre bővítették a Puskás Ferenc Stadiont, még nem nyert, és akciógólt sem rúgott magyar csapat (a válogatott a svédek ellen 2-1-re, a portugálok ellen 1-0-ra, a Debrecen pedig a Bajnokok Ligájában a Lyon ellen 4-0-ra kapott ki – a szerk.). Én szeretném a legjobban, hogy ez az átok megtörjön végre, s az első gólunk pontot, esetleg pontokat jelentsen a lefújáskor.

Addig azonban még egy roppant nehéz kilencven perc vár a csapatra.

A Fiorentina korántsem nevenincs gárda, hanem igazi sztárcsapat, aki ellen nagyon nehéz játszani – ezt majd meglátják a mérkőzésen. Nagyon szeretnénk jó mérkőzést vívni az olaszokkal, kiegyenlített meccset, ahol a közönség is jól szórakozik.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Hooshee
2009. október 20. 22:44
Hát, megvolt az első gól, ráadásul hamar. A védelem ehhez képest valami elképesztően sokat rontott, rajtuk ment el ez a meccs, pedig benne volt a 3 pont.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását