Kultúra

Jön Kertész Imre új könyve

Kertész Imre Nobel-díjas író 80. születésnapjára, november 9-re jelenik meg először legújabb könyve, A végső kocsma egy részlete a Múlt és Jövő zsidó kulturális folyóirat különszámában.

Kőbányai János, a folyóirat és a kiadó vezetője az MTI-nek elmondta: A végső kocsma című kötetben a főhős, vagyis az író egyes szám harmadik személyben a halálról meditál.

A folyóiratban többen köszöntik majd Kertész Imrét 80. születésnapján, köztük Heller Ágnes akadémikus, Dalos György író, és interjú olvasható Kertész Imrével. Kertész elmélkedése Szomory Dezső (1869-1944) drámáiról is a periodikában lesz, Molnár Gál Péter pedig a Szomory-drámákat elemzi és először jelenik meg Szomory eddig kiadatlan drámája, a Magdus című.

A Nobel-díjas író ünnepélyes akadémiai taggá avatására Kertész Imre Négy töredék címmel egy kötetben lát napvilágot Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus négy tanulmánya a Nobel-díjas író munkásságáról – közölte Kőbányai János. Az írások különböző időkben keletkeztek.

A kötet előszavában Heller Ágnes azt fogalmazta meg, hogy amikor Kertészt olvas, saját világára ismer benne, ezért amikor először vette kézbe a Sorstalanságot, nem "csak" mint regényként kezelte. Ifjúkorukban mindketten Thomas Mannt olvasták és Richard Wagner zenéjét hallgatták. Heller Ágnes – ahogy írja – örömmel olvasta, hogy "Kertész manapság lelkesen hallgatja Ligeti operáját és kedveli Wilson operarendezését, ahogyan magam is… Az én világomról beszél… Ő az igazi tanú".

A kötetben helyet kapott Kertész Imre Holokauszt, mint kultúra című esszéjének értékelése, a K. dossziéról, Kertész önéletrajzi könyvéről írt elemzése, amelyben a Nobel-díjas író életét foglalja össze a holokauszt-trauma fényében, valamint Heller Ágnes gyönyörű értékelést fűzött A végső kocsma című regényrészlethez – jegyezte meg Kőbányai János.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.