Belföld

Demján-ösztöndíj az egyetemen

A Miskolci Egyetem három műszaki karának hallgatói közül négyszázan, összesen 80 millió forint szociális ösztöndíjban részesülnek az idei tanévben, a Demján Sándor Alapítvány és az egyetem vezetői által csütörtökön aláírt támogatási szerződés értelmében.

Szűcs István tanulmányi rektorhelyettes az MTI-nek elmondta, hogy a tíz hónapon keresztül folyósított szociális ösztöndíjra az egyetem három műszaki karának – Gépészmérnöki és Informatikai, Műszaki Anyagtudományi, Műszaki Földtudományi Kar – nappali tagozatos hallgatói pályázhatnak.

Az alapítvány először három éve hirdette meg a szociálisösztöndíj-pályázatot, ekkor a borsodi megyeszékhely felsőoktatási intézményének 200 műszaki hallgatója kapott támogatást. Ezt a keretszámot az évek során megemelték, így az idei összeg 80 millió forint (ez 20 millióval több a tavalyinál).

Ebből az előző évhez képest százzal több, összesen 400 hallgató részesül tíz hónapon keresztül havi 20 ezer forintos adómentes ösztöndíjban. A támogatás megoszlása szerint 300 hallgató nappali tagozaton, alapképzésben vesz részt, 55 pedig mesterképzésen tanul. A nekik juttatott 71 millió forinton túl külföldi ösztöndíj elnyerése esetén pályázati lehetőséget biztosít az alapítvány tanulmányaik folytatására.

Az erre a célra elkülönített keretösszeg 9 millió forint, amelynek felhasználására a Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzat pályázatot ír ki. A nyertes hallgató külföldi tanulmányainak idejére, de legfeljebb 10 hónapra, havi 200 euró ösztöndíjban részesülhet.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.