2024. június 17. - Laura, Alida

Sólyom kitiltása sima ügy volt?

A szlovák külügyminisztérium nem ért egyet azzal az érveléssel, hogy a magyar köztársasági elnök belépésének megtagadása Szlovákia területére augusztus 21-én ellentétes lenne az Európai Unió irányelveivel és szabályaival.
2009. október 13. kedd 21:37 - HírExtra
Peter Stano arra a magyar bejelentésre reagált, amely szerint Magyarország kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottságnál, amiért Sólyom Lászlót augusztus 21-én nem engedték be Szlovákiába.

Az intézkedés indoklásakor, valamint az azt követő diplomáciai jegyzékben - mutatott rá a szóvivő - a szlovák fél világosan megmagyarázta, hogy szerinte a lépés miért van összhangban az uniós jogszabályokkal. A magyar fél által kezdeményezett eljárást azonban Pozsony tiszteletben tartja. "A magyar félnek joga van erre a lépésre" - jelentette ki a szóvivő.

Szerinte ez a magyar lépés semmit sem változtat azon, hogy a két fél intenzíven dolgozik a szeptember 10-i szécsényi magyar-szlovák kormányfői találkozón elfogadott 11 pontos program megvalósításán.

"Számunkra jelenleg az a fontos, hogy dolgozunk a program megvalósításán" - mondta a szlovák szóvivő.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását