2021. szeptember 22. - Móric

Whitney Houston: az összeomlás

Hogyan válhatott a világszerte ünnepelt sztárénekesnőből bukott ember szinte egyik pillanatról a másikra? Íme az okok.
2009. október 8. csütörtök 08:46 - HírExtra
Mint tegnap már pedzegettük, üstökösként ívelő zenei karrierjét magánéletében szinte kezdettől fogva nem volt képes lemásolni. Hol csélcsap hollywoodi filmsztárokkal, hol pedig amerikai futballistával hozta össze a sors, egy közös azonban minden férfihoz fűződő kapcsolatában volt: így vagy úgy, de kudarccal végződött.

Az aranytorkú afroamerikai szépség végzetes kapcsolata Bobby Brown nevéhez fűződik. A gondok már nem sokkal összeházasodásuk után kezdődtek: a férj ugyanis egyre ferdébb szemmel nézett Whitneyre, amiért az nem tudott ellenállni a hollywoodi rendezők és producerek csábításának.

Bobby-nál állítólag akkor telt be a pohár, amikor híre kelt: imádott felesége összeszűrte a levet partnerével, Kevin Costnerrel, a legendás Több mint testőr című filmprodukció forgatása közepette.

És szó szerint betelhetett a pohár, mert Bobby ezután az affér után minden korábbinál gyakrabban nyúlt a legkeményebb drogokhoz , ráadásul komolyan kezdte pusztítani „kedvesét” is:

Vége volt a boldogságnak. Bobby nem bírta elviselni, hogy ő egyre lejjebb csúszik a drogok és a pia miatt, Whitney pedig tündököl és mindenki őt akarja. Folyton verte, Whitney viszont szerette és nem akarta elhagyni – mesélte később a pár egyik barátja a National Enquirernek.

Whitney-nek egyébként nem csak férje irigylő pillantásaival kellett szembenéznie: állítólag saját édesanyja is neheztelni kezdett rá, mikor a Több mint testőr című film hatalmas sikert aratott, és Whitney akkori árakhoz viszonyítva közel ötszáz millió dollár bevételre tett szert.

Whitney egyedül volt, mindenki imádta, mégis magányos volt. Akkor nyúlt először a drogokhoz. Bobby adta neki, azt mondta, hogy ettől könnyebben mennek majd a dolgok, hogy jobban fogja érezni magát. Whitney pedig hitt neki – mesélte egy a család ismerőse.

Ezt követően a mindenki által rajongott énekesnő rohamos gyorsasággal indult el a lejtőn: a következő néhány évben már csupán két albumot és két filmet adott ki a kezei közül, azokat már mintha nem az „isteni Whitney” nyújtotta volna a hódolóknak: hangja megtörtnek, külseje leharcoltnak tűnt.

A mélypont azonban ekkor még hátra volt: 2002-ben, mikor kiadta ötödik lemezét, a kritikusok már nem kegyelmeztek neki, és kemény hangvételű írásokban kezdték ecsetelni Whitney lecsúszásának okait.

Volt miről értekezniük: „Nem használunk rossz minőségű cuccot. Ok? Tisztázni akarom, hogy nem használok szar cuccot, hülyeségeket írnak” – hangzott Whitney elhíresült kijelentése egy amerikai talk show-ban, amely végképp romba döntötte bálványát.

Folytatjuk!
Forrás: Bors/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását