2022. augusztus 18. - Ilona

A magyar lányt a Született feleségekbe hívták

Obermayer Doriszt, egy budapesti lányt meghívták a Született feleségekbe szerepelni.
2009. október 7. szerda 09:13 - HírExtra
Dorisz akár világsztár is lehetett volna. Los Angelesben nyaralt, mikor egy jólszituált úriember leszólította Beverly hills utcáin. A magyar lány, először azt hitte, csak el akarja csábítani a fejét, mikor elmondta szerepelhetne a Született feleségek című sorozatban.

A férfinek végül csupán egy email címet adott, majd faképnél hagyta. Nem sokkal hazatérése után kapott egy emailt, melyben Akon (az R’N’B sztár) videóklipjébe ajánlottak neki szerepet. „Olyan gyorsan történt, hogy szinte fel sem fogtam”- mondta Dorisz a Borsnak.

Ahhoz, hogy részt vegyen a forgatáson csupán el kellet volna utaznia az Egyesült Államokba, ami persze nem két fillér, így végül nem jött össze a nagy lehetőség. Pár hete pedig kedvenc sorozatába, a Született feleségekbe hívták, ahol egy huszonnégy éves lányt, Barbarát kellett volna eljátszania. De az utazás miatt ez sem jött össze.

„Ami igazán bosszant, hogy ezúttal is csak anyagi okok miatt nem adhattam esélyt magamnak arra, hogy karriert csináljak” – mesélte a gyönyörű lány.
Forrás: Bors/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

BuddhaMary
2009. október 7. 11:06
Azt hiszem talán nekem van a legnagyobb jogom hozzászólni: én vagyok a "barátnő", aki elvitte Doriszt L.A.-be, Malajziába...
Nos az információk helyességét tekintve: érdekes, Dorisz milyen gyorsan megtanult angolul. Mert tavasszal még nem tudott... sőt, lustaságát tekintve nem tudom mikor lett volna rá ideje...
De csak sorban...
Tavaly decemberben barátnőjével pihent... majd márciusban ugyanennek (a rákos barátnőnek) verte át a fejét rátukmálva egy olyan lakást, amit a banki hitelezők árverésre bocsátottak... ez a tény kireppent bájos fejecskéjéből... sebaj. Megoldottuk.
A februári első megkeresés... nos az nem a manager részéről jött, max Dorisz írt (iratott valakivel) neki, no de ezt még ráfoghatjuk a magyar sajtó pontatlanságára...
Bosszantja szegényt, hogy anyagi okok miatt nem jut ki... hát talán dolgozni kellene Dorisz! De komolyan. Vagy találj még egy balekot, aki kifizet helyetted mindent és mint látható ez nem muszáj hogy férfi legyen: egy barátnő is megteszi... ja igen, csak jó lenne ha előbb visszafizetnnéd a 400.000.- ft-ot, amivel te, a férjed és apád lóg nekünk...
Zárszóra: sok sikert Dorisz a castingokhoz, még azt sem lenne rossz ha sikerülne... csak nem kívánok enenk az országnak ilyen "sztárt" elsőre. Van itt elég baj, nem ezt érdemeljük...
ui: Kiváncsi lennék, hogy a férjedet hová dugtad el a kispolcra
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását