Kultúra

Iden is lesz Dzsesszfesztivál

A fesztivál évtizedes hagyományaihoz híven idén is nemzetközi sztárok, a városhoz kötődő zenészek és fiatal tehetséges muzsikusok lépnek föl a Szegedi Jazz Napokon november 7-én és 8-án, az IH Rendezvényközpontban.

A koncertet adó hat formáció szinte mindegyike más-más irányzathoz tartozik, így a fesztivál igazán változatos élményt kínál a dzsesszkedvelőknek – mondta a fesztivál programismertető sajtótájékoztatóján Drienyovszky András, a szervező Private Music vezetője szerdán Szegeden.

A koncertek sora a szokásokhoz híven Szegedhez kötődő dzsesszzenészek fellépésével indul. Ezúttal a Szaniszló Quintetet hallhatja elsőként a közönség. A Szaniszló János vezette együttes népzenei és latin elemeket ötvöző fúziós dzsesszt játszik majd.

A szombati napon másodikként a Marylin Mazur Triót üdvözölhetik a vendégek. Marylin Mazurral néhány éve Jan Garbarek szegedi fellépésén már találkozhatott a közönség, de a dobos nő ezt megelőzően négy éven át játszott Miles Davis együttesében is. Most saját triójával érkezik a Tisza-parti városban, társa a fiatal svéd dzsesszénekes generáció elsőszámú sztárja, Josefine Cronholm és Krister Jonsson gitáros.

A nyitónap koncertjeinek sorát minden idők egyik legjobb dzsesszgitárosa, Larry Coryell szóló fellépése zárja. A muzsikus a nyolcvanas évek elején emlékezetes sikerrel debütált a szegedi fesztiválon, s elmondása szerint örömmel és várakozással készül a visszatérésre.

Vasárnap elsőként a fiatal magyar mezőny egyik legtehetségesebb muzsikusát, Bacsó Kristófot és barátait hallhatják a szegedi dzsesszrajongók. Az itthon az egyik legtöbbet foglalkoztatott szaxofonos ezen az estén Fekete-Kovács Kornéllal, Szandai Mátyással és Baló Istvánnal játszik együtt.

A világ minden fesztiválján ritkaságszámba menne a Dresch-Lukács-Yengibarjan trió fellépése. A sokak által legjobb magyar dzsesszmuzsikusnak tartott Dresch Mihály, a cimbalom-virtuóz Lukács Miklós és az örmény származású tangóharmonikás David Yengibarjan számos más együttesben is muzsikál, így nagyon keveset tudnak együtt koncertezni, a csongrádi megyeszékhely közönsége azonban a szerencsések közé tartozik – fogalmazott Drienyovszky András.

A fesztivál vitathatatlanul legnagyobb sztárja a "Hammond-varázsló" Lonnie Smith lesz. A fekete dzsessz-soul egyik utolsó nagy öregje először lép fel Magyarországon. Szegedre a gitáros Jonathan Kreisber és dobos Jamire Williams kísérik el.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.